Hírek
2013. Október 22. 09:32, kedd |
Helyi
Forrás: MTI
Zalában több mint 5 ezren vesznek részt közfoglalkoztatási programokban
Több mint 250 ember közfoglalkoztatása kezdődött meg szeptemberben Zala megyében
a programokba az idén így 5 200 főt vontak be, a támogatásokra pedig az idén összesen 1,8 milliárd forintot meghaladó összeget fizettek ki - közölte a Zala Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja az MTI-vel.
A startmunka 1,4 milliárd forintot meghaladó központi keretösszeg több mint háromnegyed részét a kistérségi mintaprogramokra fordították. Az összeg jelentős részét mezőgazdasági foglalkoztatásra, a közúthálózat javítására és a mezőgazdasági földutak karbantartására fizették ki.
Az ősz első hónapjában kiemelt feladat volt a téli közfoglalkoztatási programokra, valamint az ehhez kapcsolódó képzésekre való felkészülés.
Szeptemberben közel 30 ember bevonásával újraindult a Határnyiladék tisztítási országos startmunka mintaprogram, a letenyei kirendeltségen pedig Segítő kezek az idősek otthoni biztonságáért címmel kezdődött mintaprogram. Az év első kilenc hónapjában a mintaprogramok keretében több mint 1 580 embernek tudtak munkát és kereseti lehetőséget biztosítani.
A hagyományos, hosszabb időtartamú közfoglalkoztatásba szeptemberben 117 embert - idén összesen közel 1 850 főt – vontak be, döntő többségben 6 órás közfoglalkoztatás keretében.
Munkahelyteremtő beruházásokra szeptember végéig 34 munkaadóval kötöttek szerződést. A közel 270 millió forint támogatási összegből a cégek 147 fővel - közülük 100 álláskeresővel – tudják növelni az alkalmazottak létszámát, míg a pályázat benyújtása előtt összesen 485 embert foglalkoztatottak.
A hátrányos helyzetű álláskeresők munkaerő-piacra lépésének vagy visszatérésének segítése című programba szeptemberben 85 főt vontak be. A komplex, személyre szabott, a helyi munkaerő-piaci lehetőségekhez és igényekhez igazodó szolgáltatásokkal, támogatásokkal idén összesen 1 216 ember elhelyezkedési esélyeit segítették elő Zala megyében. A legnagyobb, 36 százalékos arányban a pályakezdők, illetve a 25 év alatti álláskeresők kerültek a programba, az ötvenedik életévüket betöltött álláskeresők részaránya 21 százalék, további 16 százalékuk pedig tartós munkanélküli.
ij
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
