Hírek
2012. December 20. 17:41, csütörtök | Helyi
Új természettudományos labor a Vajda-gimnáziumban
A Vajda János Gimnázium Deák Ferenc utcai épületében két-két modern, fizika és biológia labort alakítanak ki egy sikeres TÁMOP-pályázat eredményeképpen.
Az iskola évtizedek óta nagy hangsúlyt fektet a természettudományos képzésre; ezt a tanulók eredményei mellett olyan nagyhírű rendezvények is bizonyítják, mint például az idén huszadik alkalommal megrendezett Newton-kupa.
A 315 millió forint összköltségű, 100 százalékos támogatású beruházást – a négytermes labor kialakításán és felszerelésén túl – teljesen új informatikai eszköztár egészíti ki, különböző IKT-eszközöket és a hozzájuk tartozó szoftvereket, valamint tantermi bútorokat is beszerez az iskola. A projekt jövő év nyarán kezdődik a résztvevő tanárok továbbképzésével, illetve a laboratórium épületének átalakításával. Ezzel megoldódnak azok a tárolókapacitási hiányok is, melyekkel évek óta küzd az iskola.
A projekt eredményeként előtérbe kerülnek a biológia, fizika és kémia természettudományos tantárgyak, így a beruházás hozzájárul a tanulmányi eredmények javításához és a pályaválasztás orientálásához. Nem csak a vajdások, de a környék más középiskoláiba járó diákok is felkészülhetnek majd az új laborban a közép- illetve emeltszintű érettségire. Emellett a következő tanévben a környék 12 általános iskolája küldi 4-4 délelőttre a hetedikes és nyolcadikos diákjait biológia- és fizikaórákra. A tudományos ismeretterjesztés egyik regionális bázisa lehet ezáltal a Vajda János Gimnázium.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 29. 06:51, szerda | Belföld
Magyar Péter: bizottság vizsgálja majd az 1988 és 2000 közötti privatizációt
Bizottság vizsgálja majd az 1988 és 2000 közötti privatizációt - jelentette be a leendő kormányfő a Facebook-oldalán kedden.
