Hírek
2013. Június 14. 09:18, péntek |
Helyi
Forrás: MTI
Új irodát nyitnak a Balatonon a civil áldozatvédők
Júliusban Keszthelyen is irodát nyit a Fehér Gyűrű Közhasznú Egyesület áldozatvédelemmel foglalkozó civil szervezet.
Fügedi László, az egyesület elnöke az MTI-nek csütörtökön elmondta, az elmúlt években drasztikusan csökkent a tavaly mintegy háromezer magyar és külföldi áldozatnak segítséget nyújtó szervezet állami, önkormányzati és civil támogatása. Emiatt több irodájukat be kellett már zárni, és könnyen fizetésképtelenné válhattak volna.
Az 1989 alapított, korábban rendszeresen állami támogatáshoz jutó Fehér Gyűrűvel a napokban 10-10 millió forintról szóló támogatási megállapodást írt alá Emberi Erőforrások Minisztériuma, valamint a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium - öt év után újra biztosítva az egyesület éves működését.
A Fehér Gyűrű bővíteni kívánja irodáinak számát és szolgáltatásait. Elsőként a már meglévő, egész évben nyitva tartó siófoki, valamint szezonálisan nyitva tartó balatonfüredi irodája mellé hozza létre a keszthelyit - minden nagy balatoni városban biztosítva ezzel a civil áldozatvédelmi szolgáltatásokat. A keszthelyi iroda nyitásához a Magyar Vöröskereszt biztosít helyiséget.
Az áldozatoknak jogi és anyagi segítséget is nyújtó szervezet májusban Mohácson nyitotta meg a tizedik, egész évben nyitva tartó irodáját, és újabb szezonális irodát kíván nyitni Gárdonyban is.
A civil áldozatvédők új szolgáltatás bevezetését kezdték meg a napokban: nemcsak a bűncselekmények áldozatainak, hanem a közlekedési balesetek vétlen részeseinek is jogi segítséget nyújtanak térítésmentesen, a kárigényt pedig a balesetet okozó biztosítójához továbbítják.
Fügedi László hangsúlyozta, hogy ez a fajta szolgáltatás Európa több országában működik már. A Fehér Gyűrű az eddigi tapasztalatok átvételéért a luxemburgi székhelyű szervezettel tart a kapcsolatot.
ij
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
