Hírek
2012. Április 17. 19:50, kedd |
Helyi
Forrás: MTI
Turisztika Hungária - Eddig 16 hajdani SCD projektcég került felszámolás alá
Az SCD Csoport balatoni kempingeket tartalmazó érdekeltségeit tavaly megvásároló Turisztika Hungária Kft. (TH) projektcégei közül 16 ellen indult eddig felszámolási eljárás,
a korábbi tulajdonos által vállalt 16,4 milliárd forintos fejlesztési kötelezettségről még folynak az egyeztetések - tájékoztatta Nagy Gábor, a TH tulajdonos ügyvezetője az MTI-t hétfőn.
Az SCD Csoport, amely a Balaton körüli három megyéből 7-8 évvel ezelőtt a Siotour, a Balatontourist és a Zalatour kempingjeit felvásárolta, majd ezeken 100 milliárd forintos balatoni fejlesztési programot ígért, tavaly augusztusban tárta nyilvánosság elé, hogy eladja a balatoni portfolióját. A vevő a Nagy Gábor által jegyzett, valamivel az adás-vétel előtt 500 ezer forint tőkével alapított Turisztika Hungária Kft. lett. Az új tulajdonos fél évvel ezelőtt az MTI-nek azt nyilatkozta a balatoni turisztikai portfólió jövőjével kapcsolatban, hogy egyelőre egyben kívánja tartani, mert így értékesebbnek tartja a benne lévő vagyontárgyakat.
Nagy Gábor az MTI újabb megkeresésére írásban válaszolva arról tájékoztatott, hogy a Turisztika Hungária Kft. nem áll felszámolás alatt, viszont a cégben lévő projektcégek közül eddig 16 darab (Fishermen's Village Kft., Golden Shore Camp Kft., Sunshine Camp and Equestrain Base Kft., Wind Center Leisure Kft., Thermal Hotel Zalakaros Kft., Wild Center Hotel Kft., Yacht Club Almádi Kft., Hotel Zamárdi Kft., Europe Sport Centre and Extreme Park Kft., Diana Incentive Centre Lodge Kft., ECO Family Holiday Resort Kft., Balaton Camp Naturist Kft., Europe Sport Hotel Kft., Füred Resort Kft., Badacsony Wine Estate Kft., Balaton Camp Venus Kft.) ellen indult felszámolási eljárás, a jogerősen kijelölt felszámolójuk a Vectigalis Zrt. A többi projekttársaságnak is van lejárt, nem vitatott követelése, amelyek még a tulajdonosváltás előtt keletkeztek - tette hozzá Nagy Gábor.
Közlése szerint az idei szezonban is a Balatontourist fogja üzemeltetni a balatoni kempingeket, ahol jelentős felújítási és karbantartási munkákat végzett a társaság a javuló színvonal és a vendégek jobb kiszolgálása érdekében.
Nagy Gábor kompetencia hiányában nem kívánt válaszolni arra, hogy történt-e változás tavaly óta az üzemeltetőkben, tulajdonosokban, továbbá várható-e értékesítés a közeljövőben, illetve egyben kívánják-e tartani a balatoni portfóliót továbbra is. A projektcégek tulajdonosi köreiben lévő külföldiek arányát firtató kérdésre az ügyvezető szintén nem válaszolt, arra hivatkozva, hogy "ehhez egyeztetni szükséges a tulajdonostárs képviselőjével".
Az SCD a balatoni kempinghálózat felvásárlásakor az érintett megyei önkormányzatok felé összesen 16,4 milliárd forintos fejlesztési kötelezettséget vállalt 2013-ig, 10-15 százalékos kötbérrel. Ezzel kapcsolatban Nagy Gábor annyit közölt, hogy "az előző tulajdonos a fejlesztési kötelezettségek megvalósításának csak előkészítő fázisait végezte el, a kötelezettségek tekintetében további egyeztetések várhatóak".
(Az SCD Balaton Holding Ingatlanfejlesztő és Befektetési Zrt. ellen a magyar állam pert indított, amelynek tárgyalására a Kaposvári Törvényszéket jelölték ki.)
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 07:38, péntek | Bulvár
37 milliárdos faluépítésbe kezd a magyar kormány Azerbajdzsánban
2025. December 05. 07:37, péntek | Sport
Labdarúgó NB I - Nyert a Ferencváros Kisvárdán, ezzel az élre állt
A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel az élre állt a tabellán.
2025. December 05. 07:36, péntek | Életmód
A mecseki Zengőn álló építmény lett az Év kilátója 2025-ben
A magyar turisták szavazatai alapján dőlt el, hogy a Mecsek-hegység legmagasabb hegyén álló, az arról elnevezett építmény lett az Év kilátója pályázat győztese
2025. December 05. 07:35, péntek | Külföld
Donald Trump nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin moszkvai találkozóját
Donald Trump amerikai elnök nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden Moszkvában tartott találkozóját.
