Hírek
2013. Február 18. 08:12, hétfő |
Helyi
Forrás: Zalai Hírlap Online/Sámul József
Történelmi korok és egregyi borok Hévízen
A fejlesztések már tavaly elkezdődtek, a római romkertet pályázati pénzből sikerült felújítani, átalakítani.
Fotó: heviz.hu
A városban továbbgondolták a lehetőségeket, s úgy gondolták, további beruházásokat valósítanak meg a területen, összekapcsolva a történelmi múlt emlékeit, a borászatot, a gasztronómiát, illetve a modern turisztikai attrakciókat.
Pályázaton tavaly decemberben 449 millió forintnyi vissza nem térítendő nyertek e célra. A munkálatok a tervek szerint tavasszal kezdődnek, a beruházás keretében a római romkert melletti területen másfél kilométernyi tematikus sétautat alakítanak ki. A turistákat múzeum, kiállító- és rendezvénytér is várja majd. Érdekessége lesz a fejlesztéseknek a fűszerkert is. Bővítik az egregyi játszóteret, s a közlekedőket segítendő, parkolóhelyeket alakítanak ki. Egy másik sikeres pályázatnak köszönhetően kerékpáros pihenőhelyeket is kialakítanak.
A projekt keretében megújulhat több történelmi emlék is. Mint megtudtuk, az Árpád-kori templomra már régóta ráfért volna a rekonstrukció, ez most végre megvalósulhat. Pontosan úgy, mint a római katona sírja, mely esetében megszüntetik a méltatlan körülményeket.
Az egregyi borászatokat bekapcsolják a sétaútba, a turisták pedig interaktív elemek segítségével is tájékozódhatnak Hévíz értékeiről. Okostelefon használatával számos információt kapnak Egregyről, annak múltjáról, a látnivalókról, az idegenforgalmi lehetőségekről.
A projekt eredményeit várhatóan már ősszel élvezhetik a település vendégei.
Ij
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 28. 16:00, kedd | Belföld
Meghalt Sebő Ferenc előadóművész, zeneszerző, a táncházmozgalom egyik elindítója
Hétfőn kora reggel elhunyt Sebő Ferenc előadóművész, zeneszerző, a táncházmozgalom egyik elindítója - erősítette meg a művész halálhírét Perger László, a Sebő-együttes tagja az MTI-nek.
