Hírek
2013. Augusztus 19. 08:46, hétfő |
Helyi
Forrás: heviz.hu
Teltházzal indul a II. Hévízi Borünnep
Hatalmas érdeklődéssel indult az év legnagyobb hévízi rendezvénye, a II. Hévízi Borünnep, amely augusztus 15-én este, már a nulladik napon benépesítette a Deák teret.
Fotó: heviz.hu
Csütörtök este 21.00 órakor a hévízi Játékszín Egyesület Padlás című előadásának főpróbájára gyűltek össze az érdeklődők, és a hévízi gyerekek előadása közben már ízelítőt vehettek a Borünnepre készülődő vendéglátók boraiból és ételeiből.
A fesztivál első napja, augusztus 16-a délelőtt 10.00 órakor borversennyel indult, ahol négy kategóriában bírálták a nevezetett borokat. A négy győztes közül rosé kategóriában helyi borászat, a Bezerics Pincészet lett az első helyezett, a többi díjat a neves vendégborászatok kapták.
Bor és a Hun-Magyar Gasztronómiáról tartott kora este előadást a Városi Könyvtárban Dr. Cey-Bert Róbert Gyula, amely szintén sok érdeklődőt vonzott. Estére azonban teljesen megteltek a belvárosi utcák és terek Hévízen, mire a Bál a Savoyban előadás elkezdődött Gregor Bernadett főszereplésével.
-A korábbi évek tapasztalataiból kiindulva, idén jelentősen megnöveltük a rendezvény helyszínét – mondta Papp Gábor, Hévíz polgármestere – Ez az év legnagyobb és legnépszerűbb rendezvénye, amely öt napon át tart, és több ezer ember fog megfordulni városunkban. Idén, a Deák téri nagyszínpad mellett felállítottunk a Festetics téren egy kisebb színpadot, ahol késői jazz koncertek szórakoztatják a közönséget minden este. Emellett a Rákóczi utca elején felállítottunk egy Médiapódiumot, ahol élő interjúkat lehet végighallgatni a rendezvényen fellépőkkel.
Míg a korábbi években csak a Deák- és Festetics terek voltak a borünnep helyszínei, idén a nagy érdeklődésre számítva az Erzsébet királyné utcát és a Rákóczi utcát is bevonták a rendezvényre, melyre nagy szükség is volt, hiszen már az első este teltházzal indult, olyannyira, hogy csak a város címerével ellátott borospohárból 2000 darab fogyott ezen az estén.
A hétvégi program is ígéretes lesz: ma Edit Piaf esttel indul a program Kapócs Zsókával, majd Frank Sinatra emlékest és a mindenesti kis jazz koncert várja a vendégeket.
Vasárnap Gájer Bálint és a Group’n’ Swing zenekar, valamint a Budapest Jazz Orchestra Malek Andrea vendégszereplésével.
Az igényes programok mellett az ország legjobb borászatai, és igazi fesztivál-étkek és kézműves-vásár gondoskodik a jó hangulatról.
ij
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 28. 16:00, kedd | Belföld
Meghalt Sebő Ferenc előadóművész, zeneszerző, a táncházmozgalom egyik elindítója
Hétfőn kora reggel elhunyt Sebő Ferenc előadóművész, zeneszerző, a táncházmozgalom egyik elindítója - erősítette meg a művész halálhírét Perger László, a Sebő-együttes tagja az MTI-nek.
