Hírek
2016. Május 10. 17:00, kedd | Helyi
Tárgyalóteremben lelőtt bíróra emlékeznek Marcaliban és Becsehelyen

Emlékülésen és felújított síremléket avatva idézik fel somogyi és zalai bírók szerdán azt a példátlan esetet, amely 1973-ban Marcaliban, a bíróságon történ.
Egy pervesztes fél a tárgyalóteremben agyonlőtte az ellene ítélő bírót.
A Zalaegerszegi Törvényszék tájékoztatása szerint a gyilkosság előzménye két szomszéd telekhatárvitája volt. Kulcsár Ferenc egykori katonának nyugdíjasként megromlott a viszonya szomszédjával. A két férfi nem tudott megegyezni a telekhatár kérdésében, ezért bíróság elé került az ügy, amelyben Kulcsár Ferenc veszített.
A férfi néhány nappal később magához vette az engedéllyel tartott pisztolyát, majd berontott a szomszédhoz, akit állon lőtt, de a sértett túlélte a támadást. A fegyveres férfi ezután a tanácsra ment, majd a bíróságra, ahol több lövést is leadott. A 36 éves Vlasics Antal bíró néhány percen belül meghalt, az ülnököknek sikerült kimenekülniük egy oldalajtón.
A Kaposvári Törvényszék és a Zalaegerszegi Törvényszék szerdán Marcaliban emlékülést tart a Zala megyei Becsehelyen 1937-ben született bíró előtt tisztelegve, s ezen a tervek szerint díszvendégként jelen lesz Darák Péter, a Kúria elnöke is. Az ülést Vlasics Antal Marcaliban lévő emléktáblájának megkoszorúzása követi. A rendezvény zárásaként szülőfalujában, Becsehelyen felavatják a néhai bírónak az Országos Bírósági Hivatal - bírósági történelem és hagyományápolás tárgyú - pályázatán elnyert támogatással felújított síremlékét.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Március 19. 07:58, szerda | Helyi
Erdő Péter kezdeményezte Ervin Gábor, a nyilasok által meggyilkolt vértanú pap boldoggá avatását
Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek kezdeményezte Ervin Gábor, a nyilasok által 1944-ben meggyilkolt katolikus pap, embermentő boldoggá avatását vértanúság címén.
2025. Január 07. 08:10, kedd | Helyi
131 autóbuszt vásárol a MÁV
Dízelüzemű és hidrogénmeghajtású buszok beszerzésével folytatja idén a járműfiatalítási programját a MÁV-csoport - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.
2025. Március 21. 07:31, péntek | Bulvár
Kiugró mértékben nőtt a zenei streaming bevétele Magyarországon
Kiugró mértékben, több mint 2,6 milliárd forinttal nőtt tavaly a zenei streaming magyarországi bevétele.
2025. Március 21. 07:31, péntek | Belföld
Csapadékossá válik az idő a hétvégére
Pénteken még nagyrészt napos időre van kilátás, de szombattól többfelé esőre kell készülni.