Hírek
2012. Március 01. 09:41, csütörtök |
Helyi
Forrás: keszthely.hu
Szoros és szigorú – kész a keszthelyi költségvetés
Hat igen és egy nem szavazattal, két tartózkodás mellett a képviselőtestület elfogadta Keszthely város idei költségvetési rendeletét - 7.398.548 eFt főösszeggel – a február 29-ei soros ülésen.
Második fordulóban tárgyalták a képviselők az előterjesztést. Az első verziót követően munkaértekezleten vitatták meg annak lehetőségét, hogyan lehetne a tavalyról áthozott 318 millió forint működési hitelt megszüntetni. Erre megoldásul végül részvényeinek értékesítését vette tervbe az önkormányzat, mely a hitellel közel azonos összegű bevétel-növekedést jelenthet.
Az önkormányzat működési bevételei már a költségvetési rendelet első változatában is fedezték a működési kiadásokat, az egyensúly érdekében azonban komoly takarékossági intézkedések bevezetésére kényszerült az önkormányzat. Ez elsősorban az úgynevezett önként vállalt feladatok, például a civil szervezetek és a sportélet támogatásának csökkentésében, a pályázati önrészekre szánt keret szűkítésében, illetve a kulturális rendezvényekre fordítható alacsonyabb összegben mutatkozik meg. A tavalyi 1,7 milliárdos összeggel szemben idén 600 millió forinttal kevesebbet, 1,1 milliárd forintot tudott elkülöníteni a város ilyen önként vállalt célokra.
Emellett a város intézményeit az eddiginél is szigorúbb takarékosságra inti a büdzsé. Az önkormányzati költségvetési szerveknél 171 millió forinttal csökkentette a testület a kiadásokat a tavalyi évhez képest. Elmondható azonban, hogy nincs ellátatlan feladat, és egyetlen intézmény bezárására sem kényszerül az önkormányzat.
Mivel a beépített általános és céltartalékok viszonylag kevés mozgásteret engedélyeznek, és a szorosra tervezett intézményi költségvetések is hordozhatnak veszélyt magukban, ezért év közben is folyamatos odafigyelést, megfontolt gazdálkodást igényel majd az előirányzatok pontos betartása.
A napirend tárgyalásánál szó esett a közigazgatás átalakításról, az eddig önkormányzati fenntartású intézmények központi irányítás alá kerüléséről, és a járási rendszer tervezett bevezetéséről – ezek, valamint az ezzel járó adóelvonások mindenképpen új helyzetet teremtenek a helyhatóságok működésében és gazdálkodásában a későbbiekben.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
