Városlista
2026. június 13, szombat - Antal, Anett

Hírek

2013. Január 29. 21:07, kedd | Helyi
Forrás: Zalai Hírlap Online

Svéd hétvége

Svéd hétvége

A szervező Gróf. I. Festetics György Művelődési Központ munkatársai a néhány évvel ezelőtti induláskor célként azt fogalmazták meg,

hogy a rendezvényekhez minden lehetséges intézmény kapcsolódjon, annak érdekében, hogy az adott ország történelmének, népszokásainak, gasztronómiájának, filmművészetének, mindennapi életének minél szélesebb szeletét mutathassák be. Így történt ez Svédország esetében is. A program pénteken este fotókiállítással kezdődött, majd a Nobel-díjról tartottak előadást. Az érdeklődők népi játékok készítésével, a svéd népzenével ismerkedhettek, majd Berényi Andrea énekművész ária- és dalestje szórakoztatta a közönséget. Szombaton a svéd testkultúra szolgáltatta a témát, ezzel kapcsolatosan vetített előadásra került sor, majd a masszázzsal gyakorlatban is ismerkedhettek a vendégek. Este a zene vette át a főszerepet, néptáncbemutató és táncház, valamint Abba örök-ség címmel koncertet tartottak. Vasárnap a Fontana mozi is csatlakozott a programhoz, a Malom és kereszt című filmet vetítették, majd délután viking puzzle-t tekinthettek meg az érdeklődők. Este a svéd slágerek hallgatása mellett a vikingekről szólt a rendezvény, bemutatták történelmüket, amiről vetélkedőt is tartottak.

A hétvégi programban természetesen a gasztronómia is helyet kapott.

Ij

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi

Csajok Miniben…, de nem úgy!

Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.

2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi

Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer

Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.

2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi

Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól

Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.

2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi

Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben

Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.