Városlista
2026. június 13, szombat - Antal, Anett

Hírek

2012. Május 31. 22:11, csütörtök | Helyi

Sport és hagyományápolás a Nemzeti Vágta Gyenesdiási Előfutamán

Sport és hagyományápolás a Nemzeti Vágta Gyenesdiási Előfutamán

A Nemzeti Vágta Gyenesdiási Előfutamát június 3-án, vasárnap rendezik meg a Faludi-síkon. A rendezvény azt az időszakot szeretné felidézni, amikor a magyar lótenyésztés a fénykorát élte.

Az Elővágtáknak nagy jelentősége és tétje van, hiszen a résztvevők nagyrészt innen jutnak be a Nemzeti Vágta budapesti döntőjébe. Idén is számos település jelezte rendezési szándékát. A Nemzeti Vágta országos Elővágta rendszerében a negyedik helyszín Gyenesdiás lesz június 3-án. Az 1100 méteres Festetics Vágta első két helyezettje is akkreditálja magát a fővárosi fináléba.
A felújított, hajdanán volt Festetics tréningpályán a „nagy” lovasok előtt a gyerekek mérik össze tudásukat lóháton, illetve rendeznek egy pünkösdi király-futamot, ahol a gyorsaság mellett az ügyesség is számít majd.

- Ezen a helyen már az 1800-as évektől rendeztek lóversenyeket, a Festetics család nagy gondot fordított a versenylovak tenyésztésére, gondozására – mondja Varga Zoltán szervező. - Most ismételten eljött a lehetősége annak, hogy azon a területen, ahol annak idején, Európa-szerte díjnyertes lovak patái dobogtak, e nemes sport és hagyomány ápolása tovább folytatódhasson. Ezért érezte úgy a volt tréningpálya jelenlegi gazdája, a Gyenesdiási Polgármesteri Hivatal és a keszthelyi Helikon Kastélymúzeum, hogy közös összefogással megmenti ezt a területet, a hozzá kötődő értékeket. Ennek méltó megőrzésére valósul meg immáron harmadik alkalommal a Festetics Vágta június 2-3.-án Keszthelyen és Gyenesdiáson.

Nemzeti Vágta - Festetics Futam


A kétnapos rendezvény feleleveníti azt az időszakot, amikor a magyar lótenyésztés fénykorát élte. A keszthelyi kastélyparkban szombaton régmúlt idők vásárát rendeznek a lovas kultúra jegyében, méghozzá korabeli vásári hangulattal, malacsütéssel fűszerezve. A látogatók szakmai előadások, nívós, őshonos magyar lófajtákat felvonultató fajtabemutatón keresztül nyerhetnek betekintést annak a kornak a hangulatába, amikor még a ló különlegesen fontos szerepet töltött be a társadalmi életben. Mindemellett lehet stílusos, korra jellemző fogatokon hintózni, régi mesterségekkel ismerkedni, korabeli édességeket kóstolni, míg este a Magyar Lovas Színház Operett gála című előadását hallgathatják meg a műfaj kedvelői.

A vasárnap a versenyek napja: a különböző kategóriákban kiírt futamok mellett lovas akrobaták szórakoztatják a vendégeket. Az eseményen ott lesz, s lóháton elő is ad néhány dalt az egyik korábbi vágta győztese, Pintér Tibor színész, aki elmondta, örömmel vesz majd részt a jótékonysági sztárfutamok eddigi győzteseinek tervezett összecsapásán szeptemberben a Hősök terén.

Nyeregbe vidék! Nyeregbe Magyarország!

Részletes programot itt találjátok!

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi

Csajok Miniben…, de nem úgy!

Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.

2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi

Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer

Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.

2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi

Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól

Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.

2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi

Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben

Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.