Városlista
2026. június 13, szombat - Antal, Anett

Hírek

2012. Augusztus 22. 22:57, szerda | Helyi
Forrás: police.hu

Rendőrkézen a keszthelyi sorozat-betörők

Rendőrkézen a keszthelyi sorozat-betörők

Három fiatalkorút és két felnőtt társukat gyanúsítják a keszthelyi nyomozók a közelmúltban Keszthelyen és környékén elkövetett betörések elkövetésével.

Az első kihallgatások alkalmával több mint tíz vagyon elleni bűncselekmény elkövetését ismerték be.

A Keszthelyi Rendőrkapitányság munkatársai nyomozást folytatnak Keszthely város területén, illetve a környező településeken lévő kereskedelmi egységek, valamint hétvégi házak sérelmére elkövetett betöréses-, illetve alkalmi lopások elkövetőinek felderítése, felelősségre vonása érdekében, továbbá nyomozás indult ismeretlen elkövetőkkel szemben, akik a keszthelyi Szent Miklós köztemetőben öt sírról dolog elleni erőszakkal eltulajdonítottak réz vázákat, illetve réz mécseseket.

A nyomozás során három fiatalkorút és két felnőtt – egyikük többszörösen büntetett, feltételesen van szabadlábon – társukat gyanúsítottként hallgatta ki a nyomozóhatóság, mely során több mint tíz vagyon elleni bűncselekmény elkövetését ismerték be. A házkutatások során bűncselekmény elkövetéséből származó dohányárut, valamint műszaki tárgyakat foglalt le a rendőrség, melyeket jogos tulajdonosaik az eljárás során már vissza is kaptak.
A többszörösen büntetett felnőtt elkövetőt a rendőrség augusztus 15-én Balatonfüreden elfogta, miután az ügyben elfogatóparancsot bocsátott ki vele szemben a Keszthelyi Rendőrkapitányság. A férfit őrizetbe vették, majd a rendőrség kezdeményezésére a bíróság előzetes letartóztatását rendelte el.

A Keszthelyi Rendőrkapitányság kéri azon sértetteket, akiknek a Keszthely Szent Miklós temetőben lévő sírjáról a közelmúltban tulajdonítottak el réz vázákat, illetve réz mécseseket, és azt még nem jelezték a rendőrségen, azok jelentkezzenek a Keszthelyi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán, vagy tegyenek bejelentést a 83/312-234 telefonszámon. Bejelentéseiket az éjjel-nappal díjmenetesen hívható 107-es és 112-es segélyhívón is megtehetik.

Segítségüket köszönjük!


Zala Megyei Rendőr-főkapitányság

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi

Csajok Miniben…, de nem úgy!

Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.

2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi

Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer

Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.

2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi

Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól

Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.

2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi

Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben

Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.