Hírek
2021. Szeptember 29. 14:09, szerda |
Belföld
Forrás: infovárosok/police.hu
Rablást színlelt, hogy börtönbe kerüljön

Hatóság félrevezetésének vétsége miatt a Komáromi Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be azzal a férfival szemben, aki azért színlelt rablást, mert válságos élethelyzetében börtönbe akart kerülni.
A vádirat szerint az elkövető 2020. novemberében elveszítette a munkáját és szállását, a családjával is megszakadt a kapcsolata, emiatt a válságos élethelyzetéből nem látott kiutat, ezért elhatározta, hogy önmagát börtönbe juttatja, hogy ezáltal legalább legyen hol aludnia – közölte az ügyészség közleményében.
A férfi ezért 2020. november 25-én bement a komáromi dohányboltba, ott az eladótól először egy doboz cigarettát kért, majd közölte vele, hogy kéri a bolt bevételét és szándékának nyomatékául kezét a háta mögé tette, azt a látszatot keltve, mintha fegyvert tartana magánál. Ekkor érkezett meg az üzletbe az eladó férje, akinek az elkövető javasolta, hogy hívják ki a rendőrséget. Amíg az eladó a rendőrséget értesítette, az elkövető nem kísérelte meg elhagyni a helyszínt, megvárta amíg a rendőrség megérkezik, majd a vele szemben intézkedő rendőrökkel többször közölte, hogy rablást szándékozott elkövetni, a dohánybolt bevételének megszerzése volt a célja.
A férfi a rablás bűntette kísérletének a látszatát keltette, azonban a valós célja nem az volt, hogy a dohánybolt bevételét megszerezze, ezzel a hatóságot félre vezette.
Az ügyészség a vádiratban arra tett indítványt, hogy a Komáromi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben a férfival szemben közérdekű munka büntetést szabjon ki.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 09. 20:37, szerda | Belföld
Nyitrai Zsolt és Kósa Ádám: a nyugdíjszerű ellátásban részesülők is megkapnák az élelmiszerutalványt
A nyugdíjas-élelmiszerutalványt nemcsak a nyugdíjasok, hanem a más, nyugdíjszerű ellátásban részesülők, így a fogyatékossággal élők is megkapnák
2025. Július 09. 12:18, szerda | Belföld
Hubai Imre: az éves öntözési igény többletvíz formájában be van tárazva a tájban
A Vizet a tájba program révén jelenleg 178 millió köbméter többletvíz áll rendelkezésre öntözésre, ami nagyjából megfelel Magyarország éves öntözési vízigényének
2025. Július 09. 07:13, szerda | Belföld
Nagy Bálint: újranyithat a Hévízi Tófürdő fürdőháza, készül a létesítmény hosszú távú fejlesztési koncepciója
A kormány 381 millió forint támogatást biztosít a Hévízi Tófürdő nemrég bezárt, tavi fürdőépületének rövidtávú helyreállítására
2025. Július 08. 16:39, kedd | Belföld
NGM: júniusban ismét többlettel zárt a költségvetés, a kormány változatlanul elkötelezett a költségvetési stabilitás megőrzése é
Magyarország pénzügyei rendezettek, a szigorú költségvetési fegyelem fenntartása változatlanul a kormány kiemelt prioritása