Hírek
2022. Március 28. 11:10, hétfő |
Bulvár
Forrás: infovárosok
Prémium Utazók – Thaiföld
Egészen elképesztő helyzetekbe sodródtak a horgászfilm forgatása kapcsán a Prémium Média munkatársai!
Két éve a világjárvány, most egy háború kitörése árnyékolja be a filmjeik elkészítésének folyamatát.
„Nehéz erről beszélni! Két évvel ezelőtt berobbant a COVID-19 pandémia, kint tartózkodtunk – szinte ekkor érkeztünk meg Thaiföldre – akkor azonnal a hazautazást kellett szerveznünk. Látni ahogyan megáll az élet a világ egyik kiemelt turisztikai régiójában ijesztő volt. Szó szerint az utolsó géppel hagytuk el Bangkokot.
Most pedig?! Megérkeztünk és az orosz – ukrán konfliktus pont háborúba torkollott… Szörnyű!
Mindezek ellenére a forgatások lezajlottak. Kihajóztunk az Andamán tengerre, meghorgásztuk Phuket nyugati sziklás partvidékét is. Meglátogattuk a kiválasztott horgásztavakat. Minden helyszín más és más miatt fontos. Szeretnénk, ha az általunk elképzelt filmek mindegyike megfelelően készülne el és a nézők minél több mindent meglátnának ennek a csodás országnak a szépségeiből. A horgászat mellett a nevezetességeket igyekszünk megmutatni, picit átadni az itteni kultúrából, valamint, s ha már hazai terepen belekóstoltunk a gasztroműsorok világába, akkor nem hagyhatjuk ki a thai ételek bemutatását sem!
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 29. 07:46, kedd | Bulvár
Söréttel lőttek meg ismeretlen elkövetők egy kerecsensólymot a Hortobágyon
2025. Július 28. 07:55, hétfő | Bulvár
Ismét Magyarországon tartják a guppi tenyésztők Európa bajnokságát és kiállítását
2025. Július 27. 09:06, vasárnap | Bulvár
Elsőbálozó lányok lettek a 200. balatonfüredi Anna-bál szépei
A budapesti Szabó Laura lett a 200. Anna-bál szépe, első udvarhölgye a balatonfüredi Windisch Laura, második udvarhölgye pedig a szintén balatonfüredi Zsoldos Laura lett, mindhárman elsőbálozók.
2025. Július 26. 10:05, szombat | Bulvár
A Magyar Posta tematikus személyes bélyeget bocsátott ki Buzánszky Jenő tiszteletére
A Magyar Posta tematikus személyes bélyeget bocsátott ki Buzánszky Jenő születésének 100. évfordulója alkalmából.