Hírek
2013. Szeptember 09. 11:23, hétfő |
Helyi
Forrás: MTI
Posztumusz Zala megye díszpolgári címét adományozták Szalai Annamáriának
Posztumusz a megye díszpolgári címével tüntette ki a Zala Megyei Közgyűlés Szalai Annamáriát
a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH), valamint a Médiatanács áprilisban elhunyt, zalaegerszegi születésű elnökét.
A szombaton Zalaváron, a megye napján tartott ünnepi díszközgyűlés keretében Manninger Jenő, a megyegyűlés elnöke úgy fogalmazott: Szalai Annamária nélkül "céljaink megvalósítása sokkal nehezebb lesz".
Az indoklás szerint "Zala megye és Zalaegerszeg fejlődéséért, a kitartó, magas színvonalú, áldozatos munkájának elismeréséül" megítélt Zala megyei díszpolgári címet az NMHH és a Médiatanács néhai elnökének testvére, Szalai János vette át. A család jelezte: a kitüntetéssel járó pénzjutalmat jótékony célra ajánlják fel, a zalaegerszegi Csány László Közgazdasági Szakközépiskola, illetve egy "az elnökasszony munkásságához kötődő, alapítás előtt álló alapítvány" javára.
Az elhangzott méltatás szerint Szalai Annamária országgyűlési képviselőként, zalaegerszegi önkormányzati képviselőként és a Zala Megyei Közgyűlés tagjaként kiemelkedő szerepet töltött be a város és a megye gyarapodásában, közreműködésével számos fejlesztési elképzelés valósulhatott meg. "Közéleti szerepvállalásaiban mindig alapvető feladatának tekintette a zalai, zalaegerszegi ügyek képviseletét, tevékenységei révén Zala megye egyik meghatározó, mértékadó és mértéktartó állami vezetőjévé vált."
A hivatása volt az élete, "sorsa igazi útját járva képes volt feláldozni erejét és egészségét" - hangzott el az indoklásban.
A zalai megyenapon, a zalavári történelmi emlékparkban tartott ünnepi közgyűlésen további 16 díjat adtak át olyan zalaiaknak, akik "szaktudásukkal, munkájukkal vagy emberi tartásukkal, példamutató tevékenységükkel kiemelkedtek" - fogalmazott Manninger Jenő. A díjakkal egyebek mellett a megye közigazgatásáért, egészségügyéért, közművelődéséért, sportjáért, fejlesztéséért, turizmusáért végzett tevékenységet ismerte el a Zala Megyei Közgyűlés, amely hagyományosan pedagógus-, diák- és sajtódíjat is adományozott.
ij
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
