Hírek
2012. Május 12. 13:17, szombat |
Helyi
Forrás: MTI
Megjelentek a szokásos tavaszi halelhullás első tetemei a Balaton felszínén
Megjelentek a szokásos tavaszi halelhullás első tetemei a Balaton felszínén.
A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatója az MTI-nek pénteken elmondta, hogy az elmúlt pár napban több mint ötszáz, átlagosan húsz kilogrammos busa és több mint 350 angolna tetemét gyűjtötték be.
A gyorsan jött melegedés miatt arra lehet számtani, hogy a következő napokban egyre több tetem jelenik meg, de a tavaszi halelhullásként emlegetett jelenség idén előbb lecseng, mint máskor - közölte Füstös Gábor.
Tavasszal a tél során elpusztult halak tetemét, az úgynevezett fenékdögöket dobja a felszínre a melegedő víz.
Füstös Gábor szerint bizakodásra ad okot, hogy a begyűjtött tetemek között eddig mindössze egy darab harcsát találtak, vagyis nem folyatódott a tavaly először tapasztalat harcsapusztulás, amelynek okát eddig nem sikerült kideríteni.
A halgazdálkodó társaságnak idén is központi forrás nélkül kell begyűjteni a haltetemeket, de a vízügy közmunkaprogramja segítséget jelent. Az elhullott tetemeket naponta gyűjtik össze és szállíttatják el veszélyes hulladékként. A cégvezető arra kérte az önkormányzatokat, a kempingek és strandok üzemeltetőit, hogy működjenek együtt a Balaton megtisztításában.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
