Hírek
2012. Május 22. 21:34, kedd |
Helyi
Forrás: keszthely.hu
A CSR-től az alternatív közgazdaságtanig
A KÖVET Egyesület immár hatodik alkalommal rendezi meg 2012. július 2-7. között Jövőképzés című nyári egyetemét Keszthelyen.
Az egyhetes intenzív képzésre végzős felsőoktatási hallgatókat, fiatal oktatókat, menedzsereket várnak, elsősorban a gazdasági területekről. Jelentkezési határidő: június 8.
A Jövőképzés nyári egyetemet 2006-óta immár hatodik alkalommal rendezik meg a KÖVET Egyesület szakértői által kidolgozott tananyag alapján. A témák között szerepel a fenntarthatatlan fejlődés, a vállalatok viszonya a fenntartható fejlődéshez, a környezettudatos vállalatirányítás, a vállalatok társadalmi felelőssége (CSR), a társadalmi vállalkozások, a közösség alapú mezőgazdaság (CSA), az ökonómia-ökonomizmus, valamint a haszon- vs. erénygazdaságtan kérdése. Az elméleti előadások mellett a diákok gyakorlati feladatokat kapnak, esettanulmányokat dolgoznak fel, helyi cégeket látogatatnak meg, szakmai filmvetítéseken és biciklitúrán vesznek részt.
A hagyományosan keszthelyi székhelyű nyári egyetemre jelentkezőknek a jelentkezési lap és önéletrajzuk elküldése mellett két külön feladat teljesítésével a fenntarthatósággal kapcsolatos gondolataikat is be kell mutatni. Egyrészt egy próbavásárlás eredményéről kell prezentációt készíteniük, amely során felesleges, vagy távolról szállított termékeket kutattak fel, másrészt egy esszét kell írniuk, többek között a CSR-ről vagy a fenntarthatatlanság fő okairól.
A kurzus vezetője Matolay Réka, a Budapesti Corvinus Egyetem Vállalatgazdaságtan Intézetének adjunktusa, Dr. Pataki György, a Budapesti Corvinus Egyetem Környezetgazdaságtani és Technológiai Tanszékének docense, és Dr. Tóth Gergely, a KÖVET főtitkára, a Pannon Egyetem Georgikon Karának docense.
„Azt hiszem, Keszthely nem csak egyfajta ökobulit, egy „Mentsük meg a Földet vagy valami ilyesmi…” szakmai programmal szigorított olcsó nyaralást jelentett, eddigi hallgatóinknak. Az életre szóló élmény talán közhelynek tűnik, ezért inkább életmegváltoztató élményt mondanék. Ezt élte át eddig a legtöbb ’fenntarthatósági lovag’, aki egy szép nyári hetét szánta arra, hogy megpróbálja megérteni és közösségben megoldani korunk legsúlyosabb kérdéseinek egyikét.” – fogalmazott Tóth Gergely.
Minden további információ megtalálható:
A projekt a Vidékfejlesztési Minisztérium Zöld Forrás programja támogatásával valósul meg.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
