Hírek
2010. Augusztus 24. 07:52, kedd |
Helyi
Forrás: Balatoni Hírszolgálat
Összefogás az árvízkárosultakért Hévízen
Az árvíz sújtotta Borsod Abaúj Zemplén megyei Szikszóról érkeztek gyerekek a közelmúltban Hévízre. A mintegy harminc fiatalt a helyi Bibó Gimnázium kollégiumában szállásolták el és egy hétig élvezték a fürdőváros vendégszeretet�
A Zonta Klub képviseletében Kajtárné Varga Ida elmondta, hogy a helybeliek mindent megtettek annak érdekében, hogy a gyermekek zavartalanul élvezhessék az itt töltött időt. A GAMESZ által biztosított éttermi porció mellett tartós élelmiszer, gyümölcs, és édesség is jutott a károsultaknak. Az aktivisták pénzadományokat és jó állapotú használati tárgyakat is gyűjtenek.
A csoportot Vértes Árpád polgármester fogadáson látta vendégül, ahol mindnyájuk nevében vezetőjük Kerek Józsefné köszönte meg a figyelmet és a gondoskodást. A fürdőváros első embere az összefogás jelentőségét hangsúlyozta. Mint mondta az elmúlt években gyakran nyújtott segítő kezet a város a hasonlóan szerencsétlenül járt településeknek. Az idei évben történt tragédia annyiból más, hogy egy egész országot megrázó váratlan helyzetből indult kölcsönös segítségnyújtást eredményezett, amely követendő feladat kell, hogy legyen- tette hozzá. A városi intézmények is bekapcsolódtak a programba. Szarka Lajos múzeumigazgató az állandó és ideiglenes kiállításokat, és részt vett az akcióban a Szobakiadók Szövetsége is. A szomszédos Keszthely segítségével a hévízi mellett, balatoni szabadidős lehetőségek is vártak a gyerekekre, nagy élmény volt számukra például Balatoni Múzeumban töltött néhány óra. A kisvonat, a sümegi várjátékok, és a keszthelyi modellvasút kiállítás mellett kedvelt helyszín lett az első napon birtokba vett általános iskolai játszótér is. Az ittlétük alatt is gyakran mostoha időjárás kapcsán a felnőttek gyakran emlegették azokat a viharokat, és katasztrófákt, amelyek az elmúlt időszakban több megyét is sújtottak. Persze csak csendben, hiszen most a játéké, kikapcsolódásé kell, hogy legyen a főszerep.
Az esemény zárónapján, vetélkedőn mérhették össze tudásukat a diákok, majd élményekkel telve szálltak buszra, hogy hazainduljanak. A vendégek járműve mellett pedig az adományokkal teli teherautók is elindultak Borsodba.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Július 26. 10:05, szombat | Bulvár
A Magyar Posta tematikus személyes bélyeget bocsátott ki Buzánszky Jenő tiszteletére
A Magyar Posta tematikus személyes bélyeget bocsátott ki Buzánszky Jenő születésének 100. évfordulója alkalmából.
2025. Július 26. 10:01, szombat | Belföld
A Meta beszünteti a politikai hirdetéseket az EU-ban az uniós szabályozás miatt
A többek között a Facebook és az Instagram platformokat üzemeltető META, pénteken bejelentette, hogy októbertől beszünteti a politikai, választási és társadalmi témájú hirdetéseket az Európai Unióban.
2025. Július 26. 09:58, szombat | Belföld
Visit Hungary: már több mint 10 millió turista érkezett az országba
Idén július 23-án lépte túl a vendégek száma a 10 milliót, már most Magyarország népességét meghaladó vendégforgalmat bonyolított a turisztikai szektor - közölte a Visit Hungary az MTI-vel pénteken.