Hírek
2020. Január 28. 13:46, kedd |
Belföld
Forrás: mti
Nem segített a társa, ezért halt meg egy kamionos Nagykanizsán
Segítségnyújtás elmulasztása miatt emeltek vádat egy ukrán kamionsofőr ellen, mert tavaly ősszel a földön hagyta az éjszaka a kamionból kizuhant társát, aki reggelre meghalt
- tájékoztatta a Zala Megyei Főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t. Jánky Judit felidézte, hogy a 38 éves ukrán sofőr tavaly október 10-én érkezett Nagykanizsára, hogy lámpatesteket szállítson Oroszországba, de aznap a járművét nem tudták megpakolni, ezért megkezdte a négynapos pihenőjét. Másnap érkezett ugyanide az általa jól ismert, szintén ukrán kollégája, aki ugyancsak várakozni kényszerült.
A két férfi az elsőként érkezett sofőr járművének vezetőfülkéjében megvacsorázott, majd egészen éjfélig együtt italoztak, míg lerészegedve el nem aludtak. Hajnali kettő óra körül az egyébként súlyos szívbeteg sértett rosszul lett, az ajtót kinyitva megpróbált lemászni a fülkéből, de közben elvesztette az eszméletét.
Az ajtónyitásra a másik férfi is felriadt, de hiába szólongatta a mellette összegörnyedve ülő társát, az nem ébredt fel. A kamionból kiszállva kinyitotta neki az ajtót, hogy friss levegőt engedjen be, az eszméletlen férfi azonban kizuhant a magas fülkéből és arccal az aszfaltnak csapódott.
A mozdulatlanul fekvő sértett a közvetetten életveszélyes sérülései ellenére ekkor még életben volt, társa azonban magára hagyta és visszaült a kamionba aludni. Rövid időn belül azonban többször mégis kiszállt, odalépett a láthatóan sérült, mozdulatlan társához, de sem az ott parkoló többi kollégájától, sem a telephely biztonsági őrétől nem kért segítséget, a mentőket sem hívta.
A sérült férfi reggelre meghalt, holttestét a kamion mellett a telep biztonsági őre fedezte fel.
A történtek óta magyarországi bűnügyi felügyelet alatt álló férfival szemben a Nagykanizsai Járási Ügyészség segítségnyújtás elmulasztása miatt emelt vádat, fogházbüntetés kiszabását indítványozva.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 12. 15:00, péntek | Belföld
Ötvenhatan tettek esküt Magyarország hivatalos mentőcsapatánál, a HUNOR-nál
A katasztrófavédelem központi mentőszervezeténél 56-an tettek esküt, miután részt vettek egy háromnapos szimulációs gyakorlaton Hajdúszoboszlón, a Katasztrófavédelmi Kiképző- és Raktárbázison -
2026. Június 12. 12:00, péntek | Belföld
NAV: július 1-től hatályba lép a 3 eurós uniós vámszabály
Július 1-től Magyarországon is érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni
2026. Június 12. 07:13, péntek | Belföld
Kormányszóvivői tájékoztató: a diák- és a babaváró hitellel, a fővárossal és az egészségüggyel kapcsolatos döntéseket hozott a
2026. Június 11. 13:00, csütörtök | Belföld
Vitézy Dávid: felveszik a kesztyűt a lassújelekkel szemben
Felveszik a kesztyűt a lassújelekkel szemben, ezen a nyáron a MÁV-nál olyan pályafelújítási program indult, amelynek célja, hogy legalább a legfontosabb, legnagyobb forgalmú vasútvonalakon csökkenjenek a lassújelek
