Hírek
2013. Augusztus 28. 09:20, szerda |
Helyi
Forrás: MTI
Munkahelyteremtő beruházások Zala megyében
Mintegy 39 mikro-, kis- és középvállalkozás, 171 új munkahely létrehozásához
összesen 309 millió forintot meghaladó támogatást nyert el a Nemzetgazdasági Minisztérium pályázatán munkahelyteremtő beruházásokra Zala megyében - közölte a Zala Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja az MTI-vel.
A fejlesztések 14 településen valósulhatnak meg. A pályázók döntő része hátrányos helyzetű településeken, jelentős számú új munkahely létrehozásával, álláskeresők alkalmazásával valósítja meg a beruházását. Július végéig 22 vállalkozással, az összesen 156 millió forint támogatási összegre szóló szerződéseket már megkötötték. Ezek a vállalkozások a pályázat benyújtása előtt 388 fő számára biztosítottak munkát, a munkahelyteremtés eredményeképpen pedig további 87 főt - közülük 60 álláskeresőt - foglalkoztatnak.
A Nemzetgazdasági Minisztérium A nyári diákmunka elősegítése című központi munkaerő-piaci programjának megvalósítására mintegy 40 millió forint keretösszeg áll rendelkezésre az idén a megyében, amelyből 200 fő bevonását kellett megvalósítani. Július végéig a részmunkaidős és a két hónapnál rövidebb időtartamban megvalósuló foglalkoztatásnak köszönhetően a tervezettnél 43 százalékkal több, összesen 286 fő tudott munkába állni, augusztusban pedig további több mint 300 fiatal foglalkoztatását támogatják.
Július végéig 27 vállalkozóvá válást elősegítő támogatásokra beérkezett pályázatot bíráltak el. A megítélt támogatások összege megközelíttette a 80 millió forintot, ebből a tőkejuttatásra fordítható összeg közel 72 millió forint. A nyertesek közül 18-an 80 százalékban, 9-en pedig 60 százalékban vissza nem térítendő támogatásban részesültek.
Bérkompenzációs támogatásra idén július végéig 133 munkáltatóval kötött szerződést a munkaügyi központ, az 1722 fő támogatása összesen 68 millió forintba kerül.
A közfoglalkoztatási programokba az év első hét hónapjában összesen több mint 4700 álláskeresőt vontak be. Az eddigi kifizetés összege meghaladta az 1,4 milliárd forintot, ebből 1,1 milliárd forintot - amelynek háromnegyed része a kistérségi startmunka mintaprogramokat érinti - a start munka központi keretből fizették ki.
Júliusban több mint 180 fő hagyományos, hosszabb időtartamú, döntő többségben 6 órás közfoglalkoztatása kezdődött el a megyében. A program keretében az év első hét hónapjában összesen közel 1580 fő tudott munkához és megélhetéshez jutni.
ij
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
