Városlista
2026. április 29, szerda - Péter

Hírek

2013. Január 10. 22:17, csütörtök | Helyi
Forrás: heviz.hu

Mozgalmas év után újabb kihívások – újévi fogadás

Mozgalmas év után újabb kihívások – újévi fogadás

- Hévíz mozgalmas évet hagyott maga mögött, számos beruházással, fejlesztéssel gazdagodott a város 2012-ben

– mondta ünnepi beszédében Papp Gábor polgármester. A beruházások között a multifunkciós- és műfüves sportpályákat, az új skate pályát, az Ady utcai gyalogátkelőhelyet, a piactér felújítását, a Park utcai lépcsősor megújítását, valamint az észak-nyugati városrészben történt csapadékvíz elvezetést emelte ki, melyekre összesen mintegy 700 millió forintot költött Hévíz.

Az idei év is komoly sikerrel kezdődött Hévíz számára, hiszen a polgármester bejelenthette: a napokban írják alá Horvátországban azt a határon átnyúló kerékpáros pályázatot, melynek Hévízt érintő fejlesztése mintegy 80 millió forint, valamint hozzáfoghat a város ez évben ahhoz az egregyi fejlesztéshez is, melyhez a Turisztikai attrakciók és szolgáltatások fejlesztése pályázaton a „Korok és Borok tematikus sétaút Hévíz-Egregy városrészen” projektben 448 millió forint támogatásban részesült az önkormányzat.

A polgármester köszönetet mondott a térség országgyűlési képviselőjének, Manninger Jenőnek a hathatós közbenjárásért a pályázataink kedvező elbírálását illetően, valamint minden résztvevőnek a kiváló együttműködésért. Kiemelte a résztvevők kitartó munkáját a Hévíz-Balaton-Airport üzemeltetéséért és az ez évben induló menetrendszerinti rigai járat szerződésének aláírásáért.

Papp Gábor szólt a város nemzetközi kapcsolatainak élénküléséről, bővüléséről, a pezsgő kulturális életről, sikerként beszélt a vendégéjszakák stabil és megnyugtató emelkedéséről, s arról, hogy a tavalyi évben a Virágos Magyarországért verseny városi kategóriájának fődíjának elnyerése után idén Hévíz képviselheti hazánkat az európai versenyen., így az idei évben mi képviselhetjük hazánkat az európai versenyen.

Az idei évben a hasonló sikerek eléréséhez Papp Gábor az együttműködés fontosságát emelte ki.
- Azért dolgozunk, hogy a város és közvetlen környezetén túli együttműködéseknek köszönhetően eredményeink Zala megyét és hazánkat emeljék fel. Büszke vagyok arra, hogy kiváló, támogató kapcsolatot tart a város a Zala Megyei Kormányhivatallal, a Megyei Önkormányzattal, és számos zalai várossal úgy, mint Keszthely, Zalaegerszeg és Zalakarossal is. A Megyei és keszthelyi Rendőr-kapitánysággal, a Zöldhatósággal, a Tűzoltókkal, a sajtóval – hangsúlyozta, hozzátéve: a hévíziek nyitottak a megye bármely intézményének, településének együttműködési szándékára.

Köszöntője után dr. Sifter Rózsa, a megyei kormányhivatal főigazgatója adta át Rigó Csaba, a megyei kormányhivatal vezetőjének üdvözletét és köszönte meg Hévíz munkáját és áldozatvállalását a járási rendszer és a kormányablak kialakítása kapcsán.

Pohárköszöntőt Manninger Jenő, a megyei közgyűlés elnöke mondott, aki méltatta Hévíz eddigi fejlesztéseit, a megye életében, turizmusában és gazdaságában betöltött szerepét. A fogadás a Hévíz Színpad műsorával és koccintással zárult.

IJ

Címkék: 2013, hévíz, turizmus

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi

Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz

Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.

2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi

Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt

Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.

2026. Április 28. 16:00, kedd | Belföld

Meghalt Sebő Ferenc előadóművész, zeneszerző, a táncházmozgalom egyik elindítója

Hétfőn kora reggel elhunyt Sebő Ferenc előadóművész, zeneszerző, a táncházmozgalom egyik elindítója - erősítette meg a művész halálhírét Perger László, a Sebő-együttes tagja az MTI-nek.