Hírek
2013. Október 07. 09:57, hétfő |
Helyi
Forrás: MTI
Mintegy 5,65 tonna a kukorica hektáronkénti átlaghozama Zalában
Az eddigi eredmények és a termésbecslések szerint a kukorica hektáronkénti átlaghozama eléri az 5,65 tonnát Zala megyében, amely a térségben közepes eredménynek számít
- közölte a Zala Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatóságának vezetője az MTI-vel.
Horváth Gyula elmondta: a betakarítás kezdetén a kukorica termésátlaga 5,2 tonna körül alakult. Zala megyében több mint 50 ezer hektáron termelnek kukoricát, a betakarítási munkák a gyengébb táblákon, a kényszerérett állapotban lévő állomány levágásával kezdődtek el. A gyenge csőképződés és szemesedés miatt mintegy 360 hektáron silózni kellett a növényt.
A jobb minőségű talajon - amely később került sorra - viszont több kukorica termett, bár a terméseredmények területenként változnak - jegyezte meg az igazgató.
Hozzáfűzte, hogy a napraforgó is heterogén képet mutat. Vannak olyan táblák, ahol hektáronként 4 tonna is termett, de vannak olyan területek is a megyében, ahonnét mindössze 1,6 tonna termést tudtak hektáronként betakarítani. Az olajos növény hektáronkénti átlaghozama 2,56 tonna, amely Zala megyében jó eredményt jelent. Az elmúlt öt évben a hektáronkénti megyei átlag 2,4 tonna körül alakult.
A Zalában termett napraforgó (a betakarítandó terület nagysága mintegy 5165 hektár) több mint 80 százaléka már raktárakba került. A termést - olajtartalomtól függően - tonnánként 81-82 ezer forintért lehet értékesíteni, míg a kukorica felvásárlási ára 42 ezer forint körül alakul tonnánként.
Az igazgató szólt arról is, hogy a betakarítással párhuzamosan jól haladnak az őszi vetésekkel is, bár a szeptemberi - átlagosan közel 100 milliméternyi csapadék - megnehezítette a munkákat.
A káposztarepcét 13 550 hektáron optimális időben tudták elvetni, bár a kedvezőtlen időjárás miatt a vetésterület mintegy 860 hektárral kisebb lett a tervezettnél. A repcetáblák összességében biztató képet mutatnak; a növény kikelt, és jól sikerült a gyomirtás is.
Az őszi árpa közel egynegyedét már elvetették, a vetési szándék szerint ősszel 4420 hektárnyi területen kerül árpamag a földekbe. Az őszi búzát mintegy 1780 hektárnyi területen vetették el, a tervek szerint a kenyérgabona vetésterülete meghaladja a 22 400 hektárt. Kisebb, mintegy 315 hektáron rozst kívánnak termeszteni a zalai gazdák, de a vetéssel még várnak, a tritikálé közel 17 százalékát (a tervezett vetésterület 3530 hektár) viszont már elvetették.
A tervek szerint mintegy 48 500 hektárnyi mezőgazdasági területen őszi vetésű növényeket termesztenek, a szükséges magágy-előkészítést több mint 22 ezer hektáron már elvégezték.
ij
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 16. 08:25, csütörtök | Életmód
Ön tudja, mi rejtőzik a kép 1%-án?
A Kuckó Önkéntes Program különleges kezdeményezéssel hívja fel a figyelmet az 1%-os rendelkezés fontosságára
2024. Május 16. 07:59, csütörtök | Külföld
Megműtötték a szlovák miniszterelnököt, túl van az életveszélyen
A szlovák miniszterelnök már túl van az életmentő műtéten, jelenleg stabil állapotban van.
2024. Május 16. 07:55, csütörtök | Sport
MOL Magyar Kupa - A Paks történelmi diadala
A Paks hosszabbításban 2-0-ra legyőzte a bajnok Ferencvárost a labdarúgó MOL Magyar Kupa Puskás Arénában rendezett szerdai döntőjében.
2024. Május 16. 07:54, csütörtök | Külföld
Már június végén megtartják az első nyilvános vitát Donald Trump és Joe Biden között
Már június végén megtartják az amerikai elnökjelöltek első nyilvános televíziós vitáját Joe Biden és Donald Trump között, majd szeptember elején második alkalommal is szembenézhet egymással a demokrata és a republikánus jelölt.