Hírek
2013. Március 19. 08:53, kedd |
Helyi
Forrás: Zalai Hírlap Online
Megszületett az igazság, kihirdették a szabadságot
Magyarországon 1848-ban született meg az igazság, s kihirdették a szabadságot – hangzott el pénteken a városi ünnepségen, melyet a zord időjárás miatt a Balatoni Múzeumban tartottak.
Ruzsics Ferenc polgármester köszöntőjében hangsúlyozta: március 15-ét, s a forradalom és szabadságharc eseményeit méltóképpen kell megünnepelni. A magyar nép számára akkor is fontos volt a szabadság, ezt megmutatták a világnak. Felidézve a forradalomelőzményeit úgy fogalmazott: szent és hősies események helyszíne volt hazánk, olyanoké, melyekből ma is erőt tudunk meríteni. A forradalom és szabadságharc résztvevői hittek Istenben, önmagukban, magyarság erejében. Soha el nem felejthetjük őket, hiszen példát mutattak. A szabadságért, a független Magyarországért pedig ugyanúgy ma is meg kell tenni mindent – tette hozzá.
A Vajda János Gimnázium diákjainak műsorát követően dr. Kovács István történész, egykori krakkói főkonzul mondott beszédet. Hangsúlyozta: a március 15-én kitört forradalmat az azelőtti negyed század alatt készítették elő, a nép pedig bizakodott. Az oroszok a forradalom leverésével megmentették a Habsburg császárságot. Ha ezt nem teszik, teljesen másként alakult volna hazánk és a teljes európai régió történelme – tette hozzá.
ij
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
