Hírek
2013. Március 29. 09:50, péntek |
Helyi
Forrás: MTI
Megkezdődött a zalakarosi fürdő új beruházása
Közel 600 millió forintos beruházással, az Új Széchenyi Terv támogatásával alakítják át a zalakarosi gyógyfürdő legrégebbi fedett részlegét
, illetve alakítanak ki gyerekeknek szánt fedett élményfürdőt.
A csütörtöki bejáráson és sajtótájékoztatón Burján Richárd, a Gránit Gyógyfürdő Zrt. vezérigazgatója elmondta: nettó 597 millió forintba kerülnek a munkálatok, amelyekhez 220 millió forint támogatást biztosít a Nyugat-dunántúli Operatív Program (NYDOP). A fürdő saját forrásból közel 100 millió forintot ad hozzá, a fennmaradó részt hitelből finanszírozzák.
Két ütemben készülnek a beruházások, már elkezdődött a fedett gyermekvilág kialakítása az eddigi, kevésbé kihasznált úszómedence területén, ezt követően pedig a legyező alakú fedett fürdőt alakítják át az év végéig.
A beruházás részleteiről Végh Andor, a fürdő szolgáltatási osztályvezetője kifejtette: augusztusra fejezik be a gyermekrészleget, ahol két szinten függőhidakkal, ösvényekkel, két új medencével, gyermekszaunával és játszóházzal igyekeznek aktív időtöltést biztosítani a legkisebb vendégeknek.
Az 1970-es években épült régi fedett fürdőt ezt követően november végéig alakítják át, egybenyitják a szűk tereket, áthelyezik a szaunákat, egy még kihasználatlan belső udvaron pedig új terápiás medencét létesítenek a gyógyulni vágyóknak.
Breznovits István, a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség ügyvezető igazgatója a tájékoztatón arról számolt be, hogy a régió három megyéjében a mostani fejlesztési időszakban mintegy 150 milliárd forint uniós forrás elosztására van lehetőség az NYDOP keretéből. Országosan mintaértékű lehet, hogy ebben a régióban várhatóan közel száz százalékos lesz a források lekötése.
Zala, Vas és Győr-Moson-Sopron megyében összesen több mint 15 ezer munkahely megőrzését és további 3 ezer új álláshely létrejöttét szolgálják a programok. A régióban csaknem 2 ezer - Zalában közel 300 - új munkahely már létrejött.
Breznovits István a turisztikai beruházásokat érintve azt mondta: összesen 33 milliárd forintot fordítanak erre a területre, ebből 140 projekt valósulhat meg.
Manninger Jenő (Fidesz-KDNP), a Zala Megyei Közgyűlés elnöke arról beszélt, hogy a jelentős összegű támogatások mellett a Nyugat-Dunántúlon nem "fantomberuházások" készülnek, erre jó példa a nemrég indult zalakarosi új városközpont építését és a fürdő átalakítását célzó munkálatok. Helyesnek nevezte azt az elképzelést, hogy Zalában is - amely Budapest után a második legjelentősebb turisztikai célpont az országban - nem új beruházások létrejöttét, hanem a meglévő kapacitások fejlesztését szolgálták a pályázatok.
ij
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
