Hírek
2018. Március 27. 19:06, kedd |
Belföld
Forrás: mti
Meghalt Demján Sándor, a Prima Primissima Díj alapítója
Életének 75. évében elhunyt Demján Sándor üzletember - közölte a Gránit Pólus az MTI-vel kedden.
Demján Sándor a Gránit Pólus Csoport alapító elnöke, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége ügyvezető elnöke, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség elnöke volt.
Demján Sándor 1943. május 14-én született Börvelyen. Szakmai karrierjét 1965-ben, a Fejér Megyei ÁFÉSZ-nél kezdte. Pályája során számos cég létrehozásánál bábáskodott: 1973-ban ő indította a Skála áruházláncot, 1986-ban megalapította a Magyar Hitelbankot. Nevéhez fűződik a Gránit Pólus Csoport, a Gránit Bank, a TriGránit Csoport megalapítása.
Nagyvállalkozóként feladatának tekintette a kultúra támogatását, 2003-ban létrehozta a Prima Primissima Díjat.
Budapest városfejlesztésében betöltött kiemelkedő munkásságáért 2003 óta Budapest Díszpolgára.
A hazai kultúráért, valamint a rászorulók felkarolásának érdekében végzett munkájának eredményeként az Emberi Méltóságért kitüntetésben részesült. 2013-ban megkapta a Magyar Érdemrend nagykeresztjét.
Demján Sándort március 26-án, hétfőn érte a halál, temetésével kapcsolatban később intézkednek.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 13. 09:00, szombat | Belföld
Nemsokára érvényüket vesztik a régi személyi igazolványok
Ezt érdemes észben tartani. 2000 előtt kiállított személyigazolványok 2026. augusztus 3-án lejárnak. A csere ingyenes, de időben érdemes intézni.
2026. Június 13. 08:27, szombat | Belföld
Magyar Péter: megállapodás született Magyarország és Ukrajna között a kárpátaljai magyarságról
Hivatalossá vált a történelmi megállapodás Magyarország és Ukrajna között a kárpátaljai magyarság oktatási, kulturális, nyelvhasználati és politikai jogairól - közölte Magyar Péter miniszterelnök pénteken Facebook-oldalán.
2026. Június 12. 15:00, péntek | Belföld
Ötvenhatan tettek esküt Magyarország hivatalos mentőcsapatánál, a HUNOR-nál
A katasztrófavédelem központi mentőszervezeténél 56-an tettek esküt, miután részt vettek egy háromnapos szimulációs gyakorlaton Hajdúszoboszlón, a Katasztrófavédelmi Kiképző- és Raktárbázison -
2026. Június 12. 12:00, péntek | Belföld
NAV: július 1-től hatályba lép a 3 eurós uniós vámszabály
Július 1-től Magyarországon is érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni
