Hírek
2012. Május 29. 18:41, kedd | Helyi
Maraton Keszthely-módra
Idén immár 5. éve kerül megrendezésre a két napos Keszthelyi Kilométerek futóverseny május 26-27-én.
A rendezvényen 10 hónapon át dolgoztak a szervezők, az utolsó egy hónapban 30-40, míg magán a rendezvényen 170 ember segédkezett.
Bedő Beáta a Keszthelyi Kilométerek Egyesület elnöke elmondta; nagyon fontosnak tartja, hogy minden korosztály együtt tudjon versenyezni, illetve hogy kellő motivációt kapjanak a kicsik ahhoz, hogy később sportoljanak. Emellett nem hiába van kerekesszékes és handbike-os versenyszáma az eseménynek, lényegesnek tartják a szervezők a fogyatékos sportot, illetve a nekik járó megbecsülést, ami kijár nekik, amikor beérnek a célba.
Szombaton 15.00-tól a gyermekek és szüleik tehették próbára kitartásukat és gyorsaságukat, majd a Suhanj alapítvány szimpátia futásával folytatódott az első nap. Este egy jó hangulatú „tészta parti” keretein belül pihenhették ki a verseny fáradalmait az odalátogatók. Vasárnap 9.50-kor a megújult főtéren állhattak rajthoz a versenyzők, az egész várost érintő 10,5 km-es pályaszakaszt futhattak végig. Minden célba érkezőt lelkes taps és egy érem várta.
Bertalan Ákos kung fu mester, lovaglás és edzés mellett heti egyet-kettő napot készült a Keszthelyi Kilométerek versenyre, de elérte célját, hiszen 2 óra alatt futotta le a félmaratont. Mint mondta, ugyan abban nem biztos, hogy a jövőben is indul, de a sportot mindenképp fontosnak tartja, hiszen fegyelemre és kitartásra neveli az embert, ami a mindennapi élethez elengedhetetlen. Így érezhetett minden résztvevő, akik egy életre szóló élménnyel gazdagodtak, nem szólva a büszkeségről, hogy teljesítették a kitűzött célt.
Délután már csak a jutalmazás maradt hátra, a félmaratonon kerekesszékes indulók közül Fenyvesi Zoltán és Takács Veronika vehette át a jól megérdemelt kupát, a handbikeosok közül az első Horváth József a második Hegedűs Árpád a harmadik pedig Schober László lett.
A maraton abszolút férfi győztese Karajkó Sándor, őt követte Szabó Gábor a 2. majd Szűcs Róbert a 3. helyen. A hölgyek közül abszolút maraton győztes Varga Éva, a 2. helyet Egervölgyi Lilla a 3.-at Vándor Nóra szerezte meg.
Heszler Ramóna
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 29. 09:00, szerda | Életmód
Május 4-én kezdődnek az érettségi vizsgák
Május 4-én a magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar mint idegen nyelv tárgyak írásbeli vizsgáival megkezdődik a 2025/2026-os tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszaka - közölte az Oktatási Hivatal kedden az MTI-vel.
