Városlista
2026. április 29, szerda - Péter

Hírek

2013. Május 22. 09:10, szerda | Helyi
Forrás: heviz.hu

Már kapható a 2013-as Hévíz város bora

Már kapható a 2013-as Hévíz város bora

Idén immár hetedik alkalommal rendezték meg a Hévíz Város bora választást, az eseményre április 3-án, a Polgármesteri Hivatal konferenciatermében került sor.

A borokat 5 fős zsűri kóstolgatta és bírálta, a zsűri elnökét, Kielmayer Kristiant kérdeztük az eseményről, aki elmondta, hogy nagyon fontos ilyen bírálatoknál, hogy teljesen vakon pontozzanak, vagyis semmit ne tudjanak a borról, főleg ne tudják, hogy ki a pincészet/tulajdonos (fajta vagy évjáratot legszükségesebb esetben, támpontként szolgál).

A zsűri alap koncepciója az volt, hogy olyan bort válasszanak ki, amely méltó Hévíz rangjához. Hévíz város bora kommunikációs eszköz is egyben, amely képviseli a várost és az ide látogatóknak is egyaránt élményt ad.

A beküldött borok Zala megyéből és a Balaton északi részéről származtak, a bírálatnál az elsődleges cél az volt, hogy egy olyan bort találjanak, melyet a bíráló bizottság valamennyi tagja el tud fogadni.

Azt, hogy miért is a Bussay pincészet Esküvé bora került kiválasztásra, ugyancsak Kielmayer Kristiantól tudhatjuk meg.

„A bírálat során számos tételt újra meg újra megkóstoltunk, mert nem volt egyszerű a feladat. A 6. tételre - amiről később kiderült, hogy a Bussay pincészet Esküvé bora - végeredményben azért esett a választás, mert nagyon szép összképet mutatott, volt benne mélység, nagyszerű egyensúly savak és gyümölcsök között. Volt benne némi komplexitás is, hűvös fűszeres, sós jegy, amely számomra visszaadta, hogy "terroir" bor, vagyis személyiséget testesít meg és picit kiemelkedik a többi közül. A bor jól párosítható könnyedebb húsokhoz, előételekhez, nem fűszeres dolgokhoz, egytálételekhez, főzelékekhez, tésztákhoz is akár, de magában is nagyon jól iható, univerzális bor tág spektrummal, ami a felhasználását illeti.”

A bor a Tourinform Irodában valamint számos étteremben és szálláshelyen megvásárolható Hévízen.


ij

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi

Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz

Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.

2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi

Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt

Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.

2026. Április 29. 10:00, szerda | Belföld

Találkozót kezdeményez az ukrán elnökkel Magyar Péter

Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.