Hírek
2012. Szeptember 20. 22:13, csütörtök |
Helyi
Forrás: ZH Online
Ölni akart az elhagyott férfi
Megismételt eljárásban is bűnösnek találták emberölés kísérletében Éberlein Zoltánt. A férfi most negyed esztendővel kevesebbet, 7 év 7 hónap fegyház büntetést kapott.
Önmagában az, hogy Éberlein Zoltán jobbkezes, nem zárja ki, hogy baljában lévő késsel szúrjon - utalt rá egyebek mellett dr. Németh Mária bíró, amikor a szerdai tárgyaláson ítéletét indokolta.
Az egerszegi törvényszéken újratárgyalt ügyben a késes támadás egyes részleteit kellett tisztázni. Éberlein Zoltánt (40) a bosszú vezérelte, amikor 2010. január 26-án reggel késsel rátámadt keszthelyi lakásán a vele előző nap telefonon szakító élettársára.
A főváros közelében élő férfi előző évben ismerkedett meg H. Szilviával, akivel élettársi kapcsolatot létesített. Kiköltöztek Angliába, együtt dolgoztak. Rövid időn belül azonban kiütköztek a férfi jellembéli hibái, ami miatt korábbi kapcsolatai is rendre zátonyra futottak. Alkoholizálás, féltékenység, agresszivitás: emiatt büntetőeljárásokba is keveredett. A nő ezért októberben szinte hazaszökött tőle.
A férfi előbb fenyegetésekkel, majd ígéretekkel igyekezett rávenni a nőt, hogy kezdjék újra. H. Szilvia erre hajlott is, január végére tervezték a visszatérést Angliába. Előtte utazott Keszthelyre, hogy korábbi élettársával, Sz. Árpáddal közös lakásukból néhány holmiját elhozza. Ott jutott arra, hogy mégsem tesz újabb kísérletet Éberleinnel, és ezt telefonon közölte is vele.
A férfi emiatt elhatározta, megöli és magával is végez. Erről beszámolt telefonon barátjának és több olyan üzenetet is küldött, ami nem hagyott kétséget szándéka felől. Ezért utazott aztán éjjel Keszthelyre és tört be reggel a lakásba, ahol ott találta a nő korábbi párját, Sz. Árpádot is.
Az útjába kerülő férfit - akit egyébként vetélytársának vélt - meg akarta szúrni a bal kezében lévő 18-20 centis pengéjű késsel, de nem sikerült. Dulakodás alakult ki közöttük, közben próbált H. Szilviára is rátámadni, ám végül Éberlein megfutamodott. Pár perccel később viszont telefonon elszántan közölte a nővel, nem tesz le róla, hogy megölje... Tény, senki nem sérült meg, a kés pedig nem került elő.
A lakásba jutás minden mozzanatát teljes pontossággal nem sikerült tisztázni, de mint az ítélet indoklásakor elhangzott, életszerűnek tekinthető, hogy ezt a sértettek nem tudták már aprólékosan felidézni. A nő megdermedt a rájuk törő férfitól, akinek a szemében látszó haragot azóta sem tudta elfelejteni.
Az megállapítható volt, hogy Sz. Árpád a férfi szúrásra előre tartott bal kezét ragadta meg, s húzta vissza, hogy ne érje el a nőt, akit közben megöléssel fenyegetett. Ebbéli eltökélt szándékát tükrözte a sikertelen támadás utáni viselkedése, telefonhívásai és üzenetei is, valamint a lány anyjának fővárosi lakásánál hagyott borotva, véres zsebkendő.
A bíróság a férfi tagadása ellenére bizonyítottnak találta a több emberen elkövetett emberölés kísérletét, mégpedig nő esetében előre kiterveltnek minősítve.
Az ítélet nem jogerős: az ügyész tudomásul vette, vádlott és védője felmentésért, illetve a 2010. február eleje óta tartó előzetes fogva tartás megszüntetése érdekében fellebbezett.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
