Hírek
2013. Április 18. 08:41, csütörtök |
Helyi
Forrás: MTI
Lengyel embercsempészeket fogtak el Zalában
Két lengyel embercsempészt - egy nőt és egy idős férfit -, valamint négy, velük utazó afgán és egy pakisztáni férfit fogtak el Zalában
- közölte honlapján szerdán a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai ellenőriztek hétfőn egy lengyel rendszámú kisbuszt az M70-es autóúton. A járművet egy lengyel nő vezette, rajta kívül egy szintén lengyel férfi és négy afgán, valamint egy pakisztáni férfi ült az autóban.
A gyanú szerint a 37 éves lengyel nő és a 78 éves férfi Budapesten, egy korábban megbeszélt helyen vette fel az öt férfit, aki Olaszországba akart eljutni.
A gépkocsit vezető nő kihallgatásakor azt mondta, hogy a vele utazó lengyel ismerőse kérte meg, tartson vele külföldre, mert neki nincs jogosítványa. Elmondta azt is, hogy előző nap érkeztek meg a fővárosba, az éjszakát az autóban töltötték, majd hétfő délelőtt felvették az öt férfit, és elindultak Olaszország felé.
Az idős lengyel férfi a nyomozóknak azt állította, hogy egy ismerőse hívta meg vendégségbe Olaszországba. Aztr mondta, hogy egy benzinkúton vették fel utasaikat, akikkel nem tudták megértetni magukat, de abban megegyeztek, hogy egy darabig együtt utaznak.
Az öt utas azt közölte, hogy a fizetés az ismeretlen célállomáson történt volna, fejenként 300-400 eurós fuvardíjban állapodtak meg.
A 37 éves nő és a 78 éves férfi ellen embercsempészés miatt indítottak eljárást a rendőrök, akik a gyanúsítottakat őrizetbe is vették.
ij
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
