Hírek
2014. Május 29. 05:00, csütörtök |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Lassan feltárulnak a svájci számlák
Elérték céljukat a jelek szerint azok az érdeklődő, figyelemfelhívó levelek, amelyek a közelmúltban érkeztek Svájcból a helyi bankok magyarországi ügyfeleihez - írja a Magyar Nemzet. A küldeményekben a kinti pénzintézetek annak idején arra kérték a címzetteket, hogy elfogadható módon igazolják az ott tartott vagyonuk eredetét, egyúttal – ha kell – tisztázzák a viszonyokat.
Szakmai körökből a lap úgy tudja, jórészt a banki felkérések hatására egyre több érintett keres fel idehaza adótanácsadót, arra adva megbízást: a szakember rendezze a Svájcban lévő pénzek itteni adóügyi helyzetét.Ez – adott esetben – úgy történhet, hogy az ügyfél bevallja azokat az összegeket, amelyeket az elmúlt években kamat címén kapott Svájcból.
Emellett szükség lehet rá, hogy a kivitt pénz eredetéről is tudomást szerezzen a magyar adóhatóság. A bevallások módosítása persze adóbefizetésekkel is járhat.
A szakmai megállapítások mindezeken túl arról szólnak: az érintettek között leginkább vagyonosabb személyek, például nagyobb vállalkozások vezetői, irányítói szerepelhetnek, akik főként azért foghatnak bele az ügyintézésbe, hogy immár tisztázott körülmények között, de a továbbiakban is a biztonságosnak hitt Svájcban tarthassák vagyonuk egy részét.
A jelenség nem csak idehaza tapasztalható, másutt – hírek szerint – meglehetősen nagy mértéket ölt a svájci pénzekkel kapcsolatos adminisztráció. A nemzetközi jelenség mozgatórugóiról szólva Lőcsei Tamás, a PwC adóügyi cégtársa lapunknak általánosságban azt mondta: a krízis kitörése óta alapvető változásokon esett át a nemzetközi adó- és pénzvilág. A költségvetési bevételek növelése miatt az egyes országok hatóságai mindent megtesznek a közterhek maradéktalan beszedéséért, ehhez pedig elengedhetetlen az államok közötti gyors információcsere.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 15. 14:09, szerda | Belföld
Fegyházbüntetésre ítélte a Győri Ítélőtábla a gyermekeiket elhanyagoló szülőket
2024. Május 15. 14:08, szerda | Belföld
Május 16-tól elérhetők a 30 év feletti álláskeresőket segítő támogatások
Május 16-tól elérhetők a 30 év feletti álláskeresők és inaktívak elhelyezkedését célzó támogatások, az uniós társfinanszírozással megvalósuló program teljes kerete több mint 150 milliárd forint -
2024. Május 15. 09:21, szerda | Belföld
Jelentősen csökkent az építőipar termelése is
2024 márciusában az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 6,3 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2024. Május 14. 15:11, kedd | Belföld
Orbán Viktor: háború és béke kérdésében ez a választás sorsdöntő lesz
Háború és béke kérdésében ez a választás sorsdöntő lesz - mondta a miniszterelnök kedden a Mol Poliol Komplexum tiszaújvárosi átadóján.