Városlista
2026. június 14, vasárnap - Vazul

Hírek

2012. Május 29. 18:54, kedd | Helyi

Középpontban a kicsik - Keszthelyi gyereknap

Középpontban a kicsik - Keszthelyi gyereknap

Május 27.-én 4 órától tartották a keszthelyi Sétáló utcán a városi gyermeknapot. Kézműves kirakodó vásár, játszóház és táncház várta az aprónépet.

Pünkösd révén a hagyományok felelevenítése hatotta át a délutáni programokat, így lehetőség nyílt a különböző mesterségek kipróbálására: agyagozhattak, szőhettek, gyöngyöt fűzhettek az érdeklődők. A legnagyobb sikernek azonban az arcfestés örvendett. Megannyi cica, pillangó és kutyus került ki a festőleányzók kezei alól.

Hintalan László hagyományőrző dramatikus játékokkal készült, amelynek célja a pünkösdi hagyományoknak megfelelően, a legügyesebb leányzó és fiúcska kiválasztása volt.

,, Ennek gyökere mongol, keleti hagyományokra vezethető vissza, valamikor sokkal komolyabb funkciója volt. Az alapja, hogy egyszer egy évben megfordul a kicsit a társadalom rendje, a közösség, vezetője helyett választott egy másikat, a saját köréből. Természetesen a legügyesebbet, legrátermettebbet. Ez azonban felelősséggel is járt, törvényeket kellett hozni az újdonsült pünkösdi királynak. Napjainkban azonban a gyerekeknél ez már nem olyan fontos, a lényeg az, hogy mindenki élvezze.” – nyilatkozta Hintalan László.

A megválasztottakat aztán a Boroszlán zenekar csángó táncháza közben mutatták be: a kislányt végig hordozták a táncoló felnőttek, miközben virágszirmokat dobáltak körülötte, a díszes menetet a pünkösdi király vezette.

Később már a felnőttek is csatlakoztak az ünnepléshez, a Boroszlán pedig estig húzta a talpalávalót.

Vajda Zsuzsanna

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi

Csajok Miniben…, de nem úgy!

Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.

2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi

Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer

Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.

2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi

Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól

Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.

2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi

Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben

Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.