Hírek
2012. November 06. 21:28, kedd | Helyi
Kiemelték a HUNcat-et. Véget ért a hajózási szezon.
A keddi nap délutánján kiemelték a vízből a KJAVSE egyik büszkeségét, a HUNcat-et. Ezzel hivatalosan is befejeződött a 2012-es hajózási szezon.
Rajnai István és csapata az elmúlt szezonban több megmérettetésen vett részt, többek között 590 induló közül, a Kék Szalagon, huszonharmadikként ért célba, ami a második helyet jelentette a kategóriában. Rajnai elmondása szerint a keszthelyi bója után, a hajónak nagyon fekvő viharos szélben mutatkozott meg igazán mire is képes a HUNcat.Fehér Szalag győzelmüket idén nem tudták megismételni, de így is az előkelő tizenkilencedik helyen futottak be. A Városok Nemzeti Regattáján azonban, a tavalyi elsőséget idén sikerült megismételni. A nyár során a csapat tagjai az egyesület más hajóival is hajóztak, így nem csak a katamaránnak, hanem a klubnak is gyűjtöttek szép számmal pontokat.
Rajaniék a következő évre egy 500 méteres sebességi rekordot is szeretnének összehozni, amit egy műholdas GPS segítségével hitelesítenének. A cél, hogy a legmagasabb elért sebességet 500 méteren keresztül tartsák.
Az év során támogatói pólók vásárlásával lehetett részt vállalni a hajó fejlesztéséből, s az ilyen módon segítő emberek névsora pedig felkerült a hajó oldalára. Ennek, és a szponzoroknak köszönhetően, télen új vitorlát tud varratni a csapat, amitől várhatóan a jövőben, talán még sikeresebbek lesznek.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 29. 15:00, szerda | Bulvár
Idén is számos világsztár ad koncertet a Paloznaki Jazzpikniken
Idén is számos világsztár, köztük Rick Astley, a Matt Bianco, az Earth, Wind & Fire Experience, Gregory Porter és Ella Eyre ad koncertet az immár 14. Paloznaki Jazzpikniken augusztus 6-tól 8-ig.
