Hírek
2013. Augusztus 06. 08:35, kedd |
Helyi
Forrás: MTI
Kevesebb mentésre volt szükség a Balatonnál
A Balatonon számottevően csökkent a vízből mentések és a súlyos balesetek száma, vízbefulladás az idei szezonban nem történt
ami rendkívüli eredménynek számít a korábbi évekhez képest - mondta Lengyel Norbert, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata (VMSZ) strandi mentéscsoportjának vezetője hétfőn Balatonlellén.
A VMSZ sajtótájékoztatóján elhangzottak szerint a vízi rendészet és a vízi mentők megelőző tevékenységének, valamint a fürdőzők felelősségteljesebbé vált viselkedésének tudható be, hogy idén a korábbi évekhez képest jóval kevesebb esetben kellett beavatkozniuk.
A vízi mentőknek eddig kilenc esetben kellett vízből menteniük embereket és 60 súlyos esetben - például allergiás rohamoknál, csonttöréseknél - közreműködtek a bajbajutottak gyors és szakszerű orvosi ellátáshoz juttatásában.
A legutóbbi mentésre hétfőre virradó éjjel, Udvari és Örvényes között volt szükség. Az erős szélben egy horgász sodródott el a parttól 500 méterre, önerőből nem tudott kijutni a vízből csónakjával. A riasztás után Zánkáról indult érte mentőhajó. A bajbajutott 30 éves horgász minden előírt eszközzel - zseblámpa, mentőmellény, horgony, mobiltelefon - rendelkezett, ami megkönnyítette a mentési munkát.
A VMSZ ad szolgálatot több mint 50 balatoni strandon és valamennyi vízparti vagy medencés Erzsébet táborban is.
Tapasztalataik szerint nem csökkent a vendégek száma a Balatonnál a korábbi évekhez képest, amit szerintük a könnyű sérülések tartósan magas száma is bizonyít. Eddig mintegy 2300 kagyló okozta vagy egyéb vágott, illetve zúzódásos sérülést kellett ellátniuk.
A vízi mentők közhasznú egyesülete sok diák számára biztosít nyári kereseti lehetőséget, és újabb jelentkezőkre vár, akik a vízi mentéshez szükséges képesítés megszerzése után szolgálatot adhatnak a balatoni strandokon a szezon hátralevő részében - mondta Lengyel Norbert.
ij
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 28. 16:00, kedd | Belföld
Meghalt Sebő Ferenc előadóművész, zeneszerző, a táncházmozgalom egyik elindítója
Hétfőn kora reggel elhunyt Sebő Ferenc előadóművész, zeneszerző, a táncházmozgalom egyik elindítója - erősítette meg a művész halálhírét Perger László, a Sebő-együttes tagja az MTI-nek.
