Városlista
2026. június 13, szombat - Antal, Anett

Hírek

2012. December 02. 16:24, vasárnap | Helyi
Forrás: keszthely.hu

Készül a jövő évi költségvetés

Készül a jövő évi költségvetés

Novemberi soros ülésén a keszthelyi képviselőtestület elfogadta a 2013-as költségvetési koncepciót,

és megtárgyalta az önkormányzat háromnegyed évi gazdálkodási helyzetét.

Az idei gazdálkodásról szólva Szabó György pénzügyi bizottsági elnök elmondta: takarékos gazdálkodást mutatnak a számok, ám az év hátralevő heteiben is törekedni kell a kiadások minimalizálására, és lehetőség szerint a jelenlegi mintegy 320 millió forintos hitelállomány csökkentésére.

Ruzsics Ferenc polgármester hozzátette: azt a korábbi szabályozást, miszerint a működési célú hiteleket nem vihetik át az önkormányzatok a következő évre, megváltoztatták: 2013. június 30-áig engedélyezi a kormány a likvid és folyószámlahitelek meghosszabbítását – eddig az időpontig fejeződik be ugyanis az önkormányzatok adósságállományának állami rendezése. Mint ismeretes: a miniszterelnök egy októberi budapesti rendezvényen jelentette be, hogy 612 milliárd forintnyi adósságot vesz át az állam összesen 1956 települési önkormányzattól. Ezzel kapcsolatban a polgármester elmondta: január-februárban kezdődnek meg a konkrét tárgyalások a hitelátvállalás részleteivel kapcsolatban.

A háromnegyedévi gazdálkodást összefoglaló előterjesztésből kitűnik, hogy az önkormányzati fenntartású intézmények a költségvetési előirányzat kb. 77%-át hívták le, ez időarányosan megfelelő. A helyiadó-bevételek csaknem 90%-ra teljesültek, és az előző évihez képest összességében növekedtek, de még mindig jelentős, 317 millió forintot meghaladó összegre rúg a kivetett, de meg nem fizetett adóhátralék-állomány.

Tárgyalt a testület a 2013. évi költségvetési koncepcióról is: jelen állás szerint a tervezett kiadások mintegy 981 millió forinttal haladják meg a várható bevételeket, de az országos büdzsé elfogadásától sok függ majd. A tervezésnél nehézséget jelentett, hogy jövő évtől az önkormányzati feladatellátás, ezzel együtt a finanszírozási rendszer is alapjaiban változik meg. A korábban az önkormányzatok által ellátott feladatok egy része az államhoz kerül, például több tevékenység járási hatáskör lesz, az oktatási és közművelődési intézmények egy részénél megváltozik a fenntartó személye, és módosul az adóbevételek eloszlása is az állam és az önkormányzatok közt. Ezzel összefüggésben új finanszírozási struktúra kerül kialakításra, mely elszakad az eddigi jellemzően normatív támogatási rendszertől – a pontos országos számadatok azonban még nem ismertek, ezért települési szinten nehéz a tervezés.

Döntöttek a képviselők arról is, hogy nem emelkednek az önkormányzati tulajdonú helyiségek bérleti díjai jövőre.

A belvárosi kereskedők ismét a bérleti díjak csökkentését kérték az önkormányzattól: a tavalyi évhez hasonlóan holtszezonban, a 2012. október 1-től 2013. április 30-ig terjedő időszakra a minimálisan elvárt bérleti díj 75%-ában állapította meg a fizetendő díj mértékét a testület.

IJ

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi

Csajok Miniben…, de nem úgy!

Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.

2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi

Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer

Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.

2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi

Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól

Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.

2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi

Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben

Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.