Városlista
2026. június 13, szombat - Antal, Anett

Hírek

2013. Július 29. 08:42, hétfő | Helyi
Forrás: MTI

Kékszalag - Háromszázharminchét hajó ért szintidőn belül célba

Kékszalag - Háromszázharminchét hajó ért szintidőn belül célba

Az 512 elrajtolt hajó közül 337 tudta a 48 órás szintidőn belül teljesíteni a leghosszabb európai tókerülő pályát a 45. Kékszalag Laptop.hu Nagydíj keretében - közölték vasárnap a szervezők.

A mezőnynek a csütörtök reggeli rajtot követően kikötés és külső segítség nélkül kellett végigvitorlázni a 155 km hosszú Balatonfüred-Kenese-Siófok-Keszthely-Balatonfüred útvonalat.
Első helyen az EvoPro nevű hajóval (korábban Lisa) Litkey Farkas csapata ért célba, ezzel Litkey tizenhárom éven belül a tizenegyedik Kékszalag-győzelmét ünnepelhette. Második a Király Zsolt vezette Raffica, a harmadik pedig az Obzidián Bormanufaktúra Principessa lett Rauschenberger Miklós irányításával.
A gyengülő, majd a második napon szinte teljesen elálló szél a lassabb hajókkal vitorlázókat sújtotta, ezért nem érték el sokan a célt.
A Kékszalagon utoljára versenyeztek kizárólag az egytestű vitorlások, amelyek eddig a páratlan években alkották a mezőnyt, 2014-től ugyanis megszűnnek a kategóriákra vonatkozó megkötések.
A verseny rekordját tavaly óta 10 óra 34 perces idővel a Fifty-Fifty katamarán tartja, amely a Nemere II 1955-ös csúcsát javította meg hat perccel.
Európa legrégebbi és legnagyobb tókerülő versenyét 1934-ben rendezték meg először.

ij

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi

Csajok Miniben…, de nem úgy!

Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.

2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi

Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer

Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.

2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi

Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól

Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.

2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi

Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben

Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.