Hírek
2013. Július 10. 08:33, szerda |
Helyi
Forrás: MTI
Jó minőségű a Zala megyében termett őszi árpa
Idén nagyon jó minőségű őszi árpa termett Zala megyében,
a hektáronkénti 4,95 tonna termésátlag is kiemelkedően jó eredménynek számít - közölte a Zala Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatóságának vezetője kedden az MTI-vel.
Horváth Gyula elmondta; a 4800 hektárnyi terület 96 százalékán már learatták az őszi árpát, mindössze 200 hektár van még hátra.
A repceföldek 10 százalékán is betakarították a termést, a 15 ezer hektárnyi vetésterületből 1600 hektárról már elszállították a repcét. A becslések alapján hektáronként 2,7 tonna átlagtermésre számítottak, de az eddig levágott területen a repce hektáronkénti átlaghozama elérte a 2,77 tonnát. Volt, ahol hektáronként átlagosan 2 tonna repcét tudtak betakarítani, de volt olyan terület is, ahol átlagosan 4 tonna termett hektáronként.
A gyomosodás megakadályozása miatt az aratással szinte párhuzamos elkezdődött a tarlóhántás és a szalma betakarítása. Eddig 3700 hektárnyi területen bálázták fel az állattenyésztéshez szükséges almot, 2500 hektáron pedig már a tarlóhántással is végeztek.
Az igazgató elmondta, hogy az őszi árpát tonnánként 45 ezer forintért lehet eladni, a repce tonnánkénti ára pedig olajtartalomtól függően 102-109 ezer forint között alakul. A búzaszemek ugyan még nem értek be, ezért az aratással pár napot még várni kell, de a termelők közül néhányan már előszerződést kötöttek a felvásárlókkal. A jelenlegi árak szerint a takarmánybúzát tonnánként 43 ezer forintért, az euró búzát 44 500 forintért, a malmi búzát pedig 47 ezer forintért lehet eladni. Az árak az aratás alatt várhatóan tovább csökkennek majd - fűzte hozzá.
Emlékeztetett arra, hogy az őszi vetésű növények közül a búza termésterülete a legnagyobb, megközelíti a 24 ezer hektárt.
Az igazgató elmondta: korábban tartottak attól, hogy a rendkívüli száraz, meleg idő miatt összetorlódnak a betakarítási munkák, de a földeken most az látható, hogy az őszi vetésű növények "betartják" az érési sorrendet, így a gép- és szárítókapacitásnak megfelelően tudják ütemezni az aratást.
Ugyanakkor aktuális problémaként vetette fel, hogy megoldást kell találni az idén bevezetett úthasználati díjra. A mezőgazdasági termelők költségeit növeli, hogy július elsejétől bizonyos esetben őket is érinti ez a kötelezettség, mivel csak a termőhely és telephely közötti szakaszon szállíthatják ingyenesen a terményeiket. A szárítókba vagy például a bértárolóba történő szállításokra nem vonatkozik a díjmentesség.
ij
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 29. 15:00, szerda | Bulvár
Idén is számos világsztár ad koncertet a Paloznaki Jazzpikniken
Idén is számos világsztár, köztük Rick Astley, a Matt Bianco, az Earth, Wind & Fire Experience, Gregory Porter és Ella Eyre ad koncertet az immár 14. Paloznaki Jazzpikniken augusztus 6-tól 8-ig.
