Hírek
2013. Július 12. 09:48, péntek |
Helyi
Forrás: police.hu
Igazolást hamisított a diák
Bíróság elé állítási javaslattal zárta a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya azt a nyomozást, amelyet közokirat-hamisítás bűntettének megalapozott gyanúja miatt rendeltek el.
A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság bűnmegelőzési előadója és a gyermekvédelmi szolgálat munkatársa ifjúságvédelmi szolgálat közben 2013. április 10-én egy helyi bevásárló központban igazoltattak egy 15 éves fiút. A diák arra a kérdésre, hogy miért nincs iskolában azt válaszolta, hogy beteg, amit azonban az édesanyja nem tudott megerősíteni. A rendőrök felhívták az édesanyját, aki elmondta, hogy gyermeke nem beteg, iskolába kellene lennie, és megkérte a rendőröket, hogy vigyék vissza az iskolába. A tanulót a zalaegerszegi rendőrök bekísérték az iskolába, ahol osztályfőnöke jelenlétében beismerte, hogy magának hamisította az igazolást. A diák megbánta tettét.
A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság hamis közokirat készítésével elkövetett közokirat-hamisítás bűntettének megalapozott gyanúja miatt az ügyben keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal küldte meg a Zalaegerszegi Járási Ügyészségnek.
ij
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
