Hírek
2024. Május 31. 06:00, péntek |
Belföld
Forrás: MTI
Idén minden harmadik magyar a Balatonhoz utazna egy kutatás szerint
Az idén minden harmadik magyar biztosan tervez legalább egy balatoni üdülést, a legtöbben nyáron pihennék ki magukat a magyar tengernél - ismerteti a Mandilla Hotel és az Opinio piackutató közös reprezentatív felmérése.
Az MTI-nek csütörtökön küldött felmérés szerint tízből négy budapesti akar idén a Balatonnál pihenni, minden ötödik magyar pedig még nem döntötte el, hogy üdül-e a tó környékén.
A balatoni utazást tervezők döntő többsége (71 százalék) - különösen a 20 év alatti fiatalok (85 százalék) - leginkább nyári üdülést választ, de vannak, akik tavasszal (11 százalék), ősszel (14 százalék), illetve télen (8 százalék) is szívesen kapcsolódnak ki a tónál.
Az üdülésre naponta fejenként legalább 10-20 ezer forint közötti összeget szánna a megkérdezettek döntő többsége (66 százalék). Az összes válaszadó közel negyede 20-40 ezer forintot kalkulál személyenként, míg hét százalék ennél is többet áldozna a napi kiadásokra az idén. A kutatásban részt vevő magyarok fele 1-2 napban vagy hosszú hétvégében gondolkodik, negyedük egy hetet, míg minden tizedik válaszadó minimum két hetet tölt a Balatonnál.
A felmérés a Mandilla Hotel megbízásából az Opinio piackutató applikációval készült 2024. április 4-9. között, 1042 fős mintán. Az eredmények országosan reprezentatívak a 16-59 éves, okostelefonnal rendelkező lakosságra kor, nem, iskolai végzettség, lakóhely településtípusa és régiója szerint.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 12. 15:00, péntek | Belföld
Ötvenhatan tettek esküt Magyarország hivatalos mentőcsapatánál, a HUNOR-nál
A katasztrófavédelem központi mentőszervezeténél 56-an tettek esküt, miután részt vettek egy háromnapos szimulációs gyakorlaton Hajdúszoboszlón, a Katasztrófavédelmi Kiképző- és Raktárbázison -
2026. Június 12. 12:00, péntek | Belföld
NAV: július 1-től hatályba lép a 3 eurós uniós vámszabály
Július 1-től Magyarországon is érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni
2026. Június 12. 07:13, péntek | Belföld
Kormányszóvivői tájékoztató: a diák- és a babaváró hitellel, a fővárossal és az egészségüggyel kapcsolatos döntéseket hozott a
2026. Június 11. 13:00, csütörtök | Belföld
Vitézy Dávid: felveszik a kesztyűt a lassújelekkel szemben
Felveszik a kesztyűt a lassújelekkel szemben, ezen a nyáron a MÁV-nál olyan pályafelújítási program indult, amelynek célja, hogy legalább a legfontosabb, legnagyobb forgalmú vasútvonalakon csökkenjenek a lassújelek
