Hírek
2011. November 15. 06:54, kedd |
Belföld
Forrás: Orientpress.hu
Idén már húszan szenvedtek fagyhalált

Magyarországon november 12-ig húszan szenvedtek fagyhalált az ország különböző részein, pedig a tél még el sem kezdődött – hívta fel a figyelmet hétfőn a Magyar Szociális Fórum.
Az áldozatok többsége a szabad ég alatt hűlt ki végzetesen.
Az MSZF nagyon súlyosnak tartja a tendencia alakulását, mert eddig több hajléktalan ember halt meg kihűlésben, mint 2010 azonos időszakában. A társadalmi mozgalom a hajléktalanság fokozódásával hozza összefüggésbe a fejleményt. Emlékeztet arra, hogy az Otthonvédők nyár óta követelik a kilakoltatási moratórium visszaállítását az emberélet védelmében. Az elmaradt intézkedés miatt jelenleg is több kilakoltatás van folyamatban, köztük több gyermekes családoké – írják.
Az MSZF emlékeztet arra, hogy tavaly télen – a szükséges állami intézkedések elmaradása miatt - több mint négyszázan fagytak halálra a szabad ég alatt, illetve saját fűtetlen otthonukban. Az idén október 8. óta kihűlt emberek közül 17 férfi és három nő. Tizenhatan a szabad ég alatt lelték a halálukat, négyen pedig fűtetlen otthonukban hűltek ki végzetesen – tudatta az szervezet.
OrientPress Hírügynökség
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 28. 20:31, hétfő | Belföld
Mandoki Soulmates - 50 ÉV SZABADSÁGVÁGY MEGAKONCERT
A Lánchídnál kapták lencsevégre a három barátot Leslie Mandokit, Csupó Gábort és Szűcs Lászlót, amint ötven év után újra együtt álltak azon a titkos helyen, ahol egykor életük legnagyobb döntését hozták meg.
2025. Július 28. 07:53, hétfő | Belföld
Magyar helikopter indult Bulgáriába az erdőtüzek elleni küzdelem támogatására
A Magyar Honvédség (MH) egyik H225M helikoptere indult Bulgáriába, hogy segítsen az ottani erdőtüzek megfékezésében.
2025. Július 28. 07:52, hétfő | Belföld
Szijjártó Péter: Magyarország nagy nyertese a Kínával való gazdasági együttműködésnek
Magyarország nagy nyertese a Kínával való gazdasági kapcsolatoknak, hazánk kiváló példa arra, hogy menyit is lehet profitálni a keleti és a nyugati vállalatok közötti kulturált, civilizált együttműködésből
2025. Július 27. 09:09, vasárnap | Belföld
MÁV: felsővezeték-szakadás miatt hosszabb a menetidő a győri fővonalon
Letörött a Budapestről Bécsbe tartó Semmelweis EC mozdonyának áramszedője, a vonat utasait a katasztrófavédelem segítségével szállítják át másik vonatra.