Városlista
2025. július 29, kedd - Márta

Hírek

2010. Október 09. 08:55, szombat | Helyi
Forrás: indexbalaton.hu

Hévízet és a gyógytó vízbázisát nem érinti az iszapömlés

Hévízet és a gyógytó vízbázisát nem érinti az iszapömlés

Papp Gábor, Hévíz polgármestere közleményben kívánta megválaszolni a Veszprém megyei településeket érintő vörösiszap katasztrófa hévízi vonatkozásaival kapcsolatos aggodalmakat. A város frissen megválasztott vezetője az illetékes s

A Magyar Állami Földtani Intézet több illetékes szakembere és a Hévízi-tó Alapítvány elnöke is azt a megnyugtató tájékoztatást adta, hogy a tavat semmiféle veszély nem fenyegeti, a vörösiszap-ömlés közvetlen vészhelyzetet a gyógytónak nem okoz. A katasztrófa érinti ugyan a tó vízgyűjtő területét, de a vízzáró rétegek szerencsés elhelyezkedéséből adódóan a vörösiszap semmiképpen nem érheti el a tavat.



A város összefogva a helyi Teréz Anya Szociális Integrált Intézménnyel és a Hévízi Kistérség Önkormányzatainak Többcélú Társulásával tisztító-, fertőtlenítő -és tartós élelmiszer gyűjtést szervez a Veszprém megyei iszapömlés szerencsétlenül járt károsultjainak a 2010. 10. 11- 2010. 10. 17. közötti időszakban.

Az adományokat hétköznap a Vörösmarty u 38. szám alatti Idősek Klubjában 08.00 – 15.00-ig veszik át. Hétvégén és munkaidő után a Szent András utca 11/a-ba kell vinni a természetbeni felajánlásokat.

A károsultak megsegítésére a Hévíz Turizmus Marketing Egyesület is gyűjtésbe kezdett. Ők a Tourinform irodában alakítottak ki gyűjtőpontot, ahol hétköznap 09.00 – 17.00 óra között, szombaton pedig 10.00 – 16.00 óra között veszik át a felajánlott természetbeni adományokat.

A készpénzzel segíteni akarók a „dr. Moll Károly Orvos Emlékére Közhasznú Alapítvány” 74500114-10102172 számlaszámra tudják befizetni a felajánlott összeget.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi

95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba

Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba

2025. Július 28. 20:31, hétfő | Belföld

Mandoki Soulmates - 50 ÉV SZABADSÁGVÁGY MEGAKONCERT

A Lánchídnál kapták lencsevégre a három barátot Leslie Mandokit, Csupó Gábort és Szűcs Lászlót, amint ötven év után újra együtt álltak azon a titkos helyen, ahol egykor életük legnagyobb döntését hozták meg.

2025. Július 28. 07:57, hétfő | Sport

Belga Nagydíj - Piastri nyert és növelte az előnyét összetettben

Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Belga Nagydíjat vasárnap, ezzel 16 pontra növelte az előnyét a világbajnoki pontverseny élén.

2025. Július 28. 07:57, hétfő | Külföld

Izrael naponta tízórás humanitárius szünetet tart a Gázai övezetben

Az izraeli hadsereg naponta tíz órán át \"humanitárius szünetet\" tart a harcokban a Gázai övezet több térségben – jelentette be az izraeli hadsereg (IDF) vasárnap reggel.