Hírek
2017. Szeptember 14. 16:54, csütörtök |
Belföld
Forrás: mti
Hétfőn kezdődik a parlament őszi ülésszaka
Jövő hétfőn kezdődik a parlament őszi ülésszaka, a képviselők négynapos ülésen tárgyalnak egyebek mellett a nyugdíjas szövetkezeteket érintő illetékmentességről és számos nemzetközi egyezmény kihirdetéséről.
A házelnök előzetes, a parlament honlapján csütörtökön közzétett napirendi javaslata alapján az ülés hétfőn a közelmúltban elhunyt Lányi Zsolt (FKGP, független) képviselőre emlékezéssel kezdődik, majd mandátumigazolása után leteszi képviselői esküjét Gaal Gergely (KDNP).
Mentelmi és fegyelmi ügyeket követően az interpellációk, azonnali kérdések és válaszok hangozhatnak el, majd nemzetközi egyezményeket vitat meg a Ház.
Kedden egyebek mellett arról tárgyalnak, hogy a nyugdíjas szövetkezetek illetékmentességet kaphassanak a cégbírósági eljárás során, továbbá a jelenlegi járási tagoltság helyett megyei szinthez igazítanák a közjegyzők illetékességi területét. Emellett megkezdik több igazságügyi tárgyú törvény módosítását is.
Szerdán ugyancsak nemzetközi egyezmények szerepelnek a napirenden, ezt követően pedig tárgyalnak a településképi kézikönyvek elfogadása határidejének kitolásáról és arról, hogy Csongrád megye neve Csongrád-Csanádra változzon.
Az Országgyűlés őszi első ülése az ezt követő hétfőn kérdésekkel és azonnali kérdésekkel fejeződik be.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 29. 10:00, szerda | Belföld
Találkozót kezdeményez az ukrán elnökkel Magyar Péter
Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.
2026. Április 29. 08:00, szerda | Belföld
Tarr Zoltánt és Tanács Zoltánt is miniszternek kérte fel Magyar Péter
2026. Április 29. 06:51, szerda | Belföld
Magyar Péter: bizottság vizsgálja majd az 1988 és 2000 közötti privatizációt
Bizottság vizsgálja majd az 1988 és 2000 közötti privatizációt - jelentette be a leendő kormányfő a Facebook-oldalán kedden.
2026. Április 28. 16:00, kedd | Belföld
Meghalt Sebő Ferenc előadóművész, zeneszerző, a táncházmozgalom egyik elindítója
Hétfőn kora reggel elhunyt Sebő Ferenc előadóművész, zeneszerző, a táncházmozgalom egyik elindítója - erősítette meg a művész halálhírét Perger László, a Sebő-együttes tagja az MTI-nek.
