Hírek
2013. Július 30. 09:22, kedd |
Helyi
Forrás: keszthely.hu
Három keszthelyi érmes a hosszútávú triatlon OB-n
Két ezüst- és egy bronzérmet szereztek a keszthelyi versenyzők a hétvégén Nagyatádon megrendezett 24. ExtremeMan versenyen, mely egyben a hosszútávú triatlon sportág országos bajnoksága.
Vándor Nóra első alkalommal teljesítette a távot, és 12 óra 43 perces ideje korosztályában a dobogó második helyére juttatta, a teljes női mezőnyben pedig az előkelő 7. helyen végzett. Zömbik László – aki már rutinos ironman, hiszen hetedszer ért célba Nagyatádon – szintén ezüstérmet vehetett át a férfi 50-55 éves kategóriában, ideje 12 óra 39 perc. Tóth Gábor tavalyi kiváló eredményén is javítva, 10 óra 35 perces idejével a dobogó harmadik fokán állhatott a 45-50 év közötti korosztályban az országos bajnokság vasárnapi eredményhirdetésén.
Az ironman-távú verseny 3,8 km úszásból, 180 km kerékpározásból és 42 km futásból áll. 2013-ban az 567 egyéni indulóból 483 versenyző ért célba Nagyatádon.
Évről-évre egyre több keszthelyi sportoló kap kedvet a nem mindennapi megmérettetés teljesítésére, így most is újabb tagokkal bővült a keszthelyi vasemberek csapata: idén elsőként ért célba Nagyatádon Arany Máté és Vándor Nóra. Az újoncokon kívül eddigi legjobb eredményét érte el idén Juhász Péter, Dr. Oroszlán Zsolt, Dr. Kiss Lajos Sándor és Tóth Gábor is.
2013-as egyéni befutóeredmények:
név eredmény abszolút helyezés célbaérkezések
Nagyatádon
Tóth Gábor (Keszthely) 10:35:17 38. hely 5x
Juhász Péter (Cserszegtomaj) 11:38:35 78. hely 8x
Arany Máté (Keszthely) 12:18:10 131. hely 1x
Zömbik László (Keszthely) 12:39:13 168. hely 7x
Vándor Nóra (Keszthely) 12:43:12 178. hely 1x
Dr. Kiss Lajos Sándor (Balatongyörök) 12:58:28 207. hely 2x
Dr. Oroszlán Zsolt (Keszthely) 13:17:41 231. hely 3x
Türgyei Tamás (Keszthely) 13:58:52 310. hely 3x
Dr. Edvi Illés Csaba (Gyenesdiás) 15:19:38 425. hely 2x
Váltóban 11:39:52-es idővel (szinte a tavalyi eredményükkel megegyezően) teljesítette a távot a Spinaek csapata, melyben Csótár Ágnes úszott, Dr. Budai Péterné kerékpározott, és Vitos Krisztina futotta a maratont.
ij
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
