Hírek
2012. Szeptember 17. 11:44, hétfő |
Helyi
Forrás: keszthely.hu
Harmonikaszótól volt hangos a keszthelyi part
Ahogy az elmúlt években mindig, idén is vidám harmonikaszó kísérte a Fő tértől a Balaton-partig tartó útjukon a keszthelyi szüreti fesztivál résztvevőit.
Balatoni Borbarát Hölgyek Egyesülete a vigassággal együtt ismét megrendezte a Tabányi harmonikafesztivált. Nádler Józsefné, a szervezet elnöke elmondta: 2006-ban határoztak úgy, hogy a hazánkban méltatlanul háttérbe szorított hangszert népszerűsítik, szüreti rendezvénnyel egybekötött gálát szerveznek.
– A programra meghívtuk Tabányi Mihályt, a harmonika koronázatlan királyát, aki közel nyolcvan éve játszik a hangszeren – tette hozzá. – De invitáltunk a gálára amatőr harmonikásokat is, akik nagy sikerű műsort adtak. Majd pár év szünet után újra beindult a program, az idei már az ötödik Tabányi gála, melyen jelen vannak az első rendezvény harmonikásai is.
őt, maga Tabányi Mihály is újra közönség elé lépett.
– Keszthely szeptemberben a harmonikások székhelye, ehhez kétség nem férhet – mondta a muzsikus, hozzátéve: kollégáival örülnek, hogy zenélhetnek, s hálásak a közönség vastapsáért. – Én magam is várom, hogy jöhessek, s játszhassak. A város, a Balaton-part kiváló helyszíne a gálának.
Ez újra bebizonyosodott, hiszen a közönség vastapssal köszönte meg a harmonikazenét, és természetesen a többi produkciót is.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
