Hírek
2012. November 20. 20:46, kedd |
Helyi
Forrás: MTI
Harmincmilliós bírságot szabtak ki Zalában egy kutyaszállítmány miatt
Az állatkínzás gyanúját is felvető szabálytalanságok miatt 30 millió forintos állatvédelmi bírságot vetettek ki
Zalában egy olasz férfira, aki több mint félszáz kölyökkutyát akart egy személyautóban Olaszországba vinni.
Boncz Attila, a Zala Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóságának igazgatója kedden az MTI-nek elmondta: a szállítmányra még szeptember közepén találtak rá a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai az M70-es autóúton. Az olasz férfi által vezetett egyterű személygépkocsiban összezsúfolva 58 kölyökkutyára bukkantak, ezért értesítették az állatvédelmi hatóságot, amelynél a napokban készült el a bírságolási határozat.
A túlzsúfolt, szennyezett ketrecekben megfelelő táplálás és itatás nélkül szállították az ebeket, amelyek között kistestű mopszok, tacskók, csivavák, többféle közepes termetűre növő terrierfajta, valamint nagytestű akita kölykök voltak. A kutyák közül több még nem érte el a nyolchetes kort, vagyis az állatvédelmi jogszabályok szerint még el sem lehetett volna választani őket az anyjuktól. Kiszáradás miatt néhány el is pusztult a székesfehérvári menhelyre szállításuk közben.
A sofőrnek nem volt képzettsége a hasonló szállítmányok fuvarozására, autójának pedig szintén nem volt engedélye ilyesfajta fuvarra. Csupán kilenc négylábúnak volt magyar állatútlevele, közülük is csak néhány volt azonosítható.
A körülmények olyan súlyos és sokszoros szabálytalanságokra utaltak, hogy nemcsak az állatvédelmi hatóság vizsgálódott a férfi ellen, de állatkínzás gyanúja miatt a rendőrség is eljárást indított - közölte a Zala megyei főállatorvos.
Boncz Attila hozzátette: hasonló kutyaszállítmány miatt 300 ezer forintra bírságoltak meg egy ugyancsak olasz fuvarozót. Őt október közepén, szintén a NAV ellenőrzése során állították meg az M70-esen, bár akkor klimatizált járműben, engedélyekkel szállították az ebeket.
A bírságot azért szabták ki, mert a több mint 50 kutya közül 30-nak nem voltak papírjai. A szállítmányozást végző olasz cégnek ezért Csongrád megyei telephelyére vissza kellett szállítania a kutyákat, amelyeket azonosításukig karanténban helyeztek el.
Az igazgató-főállatorvos elmondta: a két szabálytalan szállítmánnyal kapcsolatban a napokban készültek el a bírságolási határozatok. Egyelőre nem jogerősen 30 millió forintra büntették a szeptemberben lebukott szállítmányozót, az októberben lefülelt fuvarozót pedig 300 ezer forintos büntetéssel sújtották.
IJ
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 29. 10:00, szerda | Belföld
Találkozót kezdeményez az ukrán elnökkel Magyar Péter
Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.
