Városlista
2026. június 13, szombat - Antal, Anett

Hírek

2012. Szeptember 18. 21:33, kedd | Helyi
Forrás: MTI

Harmadával nőtt a külön adózó jövedelmek összege Zalában

Harmadával nőtt a külön adózó jövedelmek összege Zalában

Harmadával, közel 10,9 milliárd forintra emelkedett Zala megyében a külön adózó jövedelmek összege, ezen belül is megkétszereződött a legnagyobb arányt képviselő, osztalékból származó bevétel

- közölte keddizalaegerszegi sajtótájékoztatóján a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV).

Szemesné Bognár Ágota, a NAVZalamegyei adóügyi igazgató-helyettese elmondta: a külön adózó jövedelmekből - nagyrészt osztalékból - egy 54 éves férfi érte el a legmagasabb, 271,9 millió forintos jövedelmet tavaly a megyében. Magánszemélyként egyben ő volt a legnagyobb adófizető a megyében, 44,4 millió forint befizetésével.
Az összevont jövedelmek körében egy 62 éveszalai férfi volt a rekorder, 107,5 millió forint tavalyi jövedelemmel, amelyet nagyobb részt bérből szerzett.
Kifejtette, hogy kismértékű csökkenéssel, de a múlt évben kevesebb magánszemély, 133 ezer ember nyújtott be adóbevallást Zalában. Összesen 202,3 milliárd forint jövedelemről adtak számot, ami 3,5 százalékos keresetnövekedést mutat, ez az ugrás azonban még így is egy százalékponttal elmarad az országos átlagtól.
A megyében 135 ezer forint volt 2011-ben a havi átlagbér, ezzelZalaa korábbi 13-ról a 11. helyre lépett előre a megyék rangsorában, de jócskán elmarad a 155,8 ezer forintos országos átlagtól.
Az igazgató-helyettes beszámolt arról is, hogy a külön adózó jövedelmek terén a harmadával bővült bevallott összeg után a magyarországi átlagnál nagyobb mértékű, 19,1 százalékos adóterhet kellett viselnie a bevallóknak.
Kis mértékben, 13 ezerre bővült az egyéni vállalkozók számaZalamegyében, de még mindig kevesebben vannak, mint a válság előtt, 2008 végén. Közülük 57,2 százalék volt nyereséges, a teljes bevallott bevételük 9,3 százalékkal 74,2 milliárdra nőtt. Az első helyen, 4,3 milliárd forintos bevétellel egy gépjármű kiskereskedő áll, az ő jövedelme az egész nyugat-dunántúli régióban is kiemelkedő, a három megyére vonatkozóan is második helyen áll ezzel az összeggel.
Szemesné Bognár Ágota beszámolt arról, hogy az egyszerűsített adófizetést (eva) választók száma Zalában több mint 10 százalékkal visszaesett. Átlagos, 5,5 millió forintos éves bevételük 2 százalékkal nőtt, és főként gazdasági, mérnöki és jogi tevékenységet folytatók körében volt jellemző ez az adózási forma.
A NAV vezetője végül kitért arra is, hogy a személyi jövedelemadóból származó egy százalékos felajánlásokról mintegy 100 ezren nyilatkozhattak Zalában, de csupán 60 ezren éltek az adományozásnak ezzel a lehetőségével.

Címkék: adóhivatal, NAV, Zala

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi

Csajok Miniben…, de nem úgy!

Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.

2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi

Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer

Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.

2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi

Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól

Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.

2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi

Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben

Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.