Hírek
2013. Május 27. 09:39, hétfő |
Helyi
Forrás: MTI
Halmos Gábor a Balatoni Hajózási Zrt. új vezérigazgatója
Halmos Gábor gazdasági igazgatót választotta a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatójának a társaság közgyűlése egyhangúlag pénteken.
Baráth István, az igazgatóság elnöke a cég éves rendes közgyűlését követően az MTI-nek elmondta: Horváth Gyula eddigi vezérigazgató megbízatása pénteken lejárt, ezért külön napirendi pont volt utódjának megválasztása.
Tájékoztatása szerint a tulajdonos 22 balatoni kikötővel rendelkező önkormányzat megköszönte az eddigi vezérigazgató több mint tízéves, sikeres munkáját.
Az új vezérigazgató mandátuma két évig, a 2014-es mérleg elfogadásáig, legfeljebb 2015. május 31-ig szól.
A közgyűlésen elfogadták a hajózási társaság 2012-es beszámolóját, a 2013-as üzleti tervvel, a hajózási koncepcióval, és a középtávú fejlesztési tervvel együtt.
A már korábban nyilvánosságra került adatok szerint a társaság stabilan nyereséget termel, a 2012-ben elért árbevétel 5 százalékkal nőtt az előző évhez képest, s megközelítette a 2 milliárd forintot. A nyereség 63 millió forintot tett ki, amely háromszorosa a tervezettnek. A cég közel 300 dolgozót foglalkoztat.
A Balatoni Hajózási Zrt.-ben a legnagyobb, 40 százalékos tulajdoni hányaddal Siófok önkormányzata rendelkezik. A 22 balatoni önkormányzat 2008-ban vált a Balatoni Hajózási Zrt. 100 százalékos tulajdonosává, amikor bizonyos feltételekkel, ingyenes vagyonjuttatással kapták meg az államtól a cég 49 százalékos tulajdoni hányadát a meglévő 51 százalékos részesedésük mellé.
ij
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
