Hírek
2013. November 06. 08:23, szerda |
Helyi
Forrás: MTI
Gyurcsány: indokolatlan hátrányban vannak a külföldön dolgozó szavazópolgárok
Indokolatlan és méltánytalan hátrányban vannak a kettős állampolgárokkal szemben azok a szavazók, akik külföldön dolgoznak, ezért kezdeményezi a Demokratikus Koalíció a választójogi törvény módosítását
- mondta Gyurcsány Ferenc keddi zalaegerszegi sajtótájékoztatóján.
A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke felidézte: hétfőn jelentették be a törvényt módosító szándékukat, hogy a külföldön dolgozó magyaroknak ne legyen nehezebb szavazniuk, mint most a kettős állampolgároknak. Csaknem félmillió ember szavazati jogát érinti hátrányosan a mostani szabályozás - mondta -, ami "nem csupán alkotmányellenes, de mélyen tisztességtelen" is, ezért a törvénymódosítási javaslaton túl az ombudsmanhoz is fordultak, azt kérve, javasolja az Alkotmánybíróságnak a jogszabály vizsgálatát.
A DK-elnök egész napos zalaegerszegi látogatását záró, több száz résztvevő előtt tartott lakossági fórumát megelőzően néhányan tiltakozó táblákkal álltak a helyszínül szolgáló hangversenyterem előtt.
Az ugyanott tartott sajtótájékoztatón Gyurcsány Ferenc arról is beszélt, hogy ha nem lesz megállapodás a demokratikus ellenzék pártjai között, akkor a választási kampány hivatalos kezdetekor pártja nyilvános ajánlatot tesz. Ha nem lesz közös miniszterelnök-jelölt, országos lista és egyéni jelöltek, akkor a DK felajánlja a demokratikus pártoknak, hogy kölcsönösen lépjenek vissza a választókerületekben.
Azt mondta: az akkor mért támogatottsághoz képest "nagyvonalú ajánlatot" tesznek majd, nem fognak kicsinyeskedni, "egy-két mandátumon alkudozni". Amíg azonban a várhatóan április 6-án tartandó országgyűlési választásokra nincs átfogó ellenzéki megállapodás, addig a DK önállóan készül - jelezte Gyurcsány Ferenc.
A sajtótájékoztató keretében bemutatta a három zalai választókerület jelöltjeit is. Zalaegerszegen Balogh Miklós korábbi szocialista országgyűlési képviselő a párt jelöltje, Keszthelyen Szermek Zsolt egykori rendőrtisztet, Nagykanizsán pedig Rada Tamás kertészeti vállalkozó - aki 2010-ben a szocialisták országgyűlési képviselőjelöltje volt - szerepel a DK listáján.
A volt miniszterelnök elmondta, hogy zalaegerszegi programja során egy asztalhoz ültek a helyi demokratikus ellenzéki pártok vezetőivel, így a szocialisták, az Együtt-PM pártszövetség és a Magyar Liberális Párt képviselőjével. "Itt helyben jól értik az együttműködés, az összefogás parancsát", ha a helyieken múlna, meg tudnának állapodni - jelentette ki.
Programját ismertetve beszélt arról, hogy vállalkozókkal és a megyei gazdasági kamara vezetőivel is találkozott, és arról is meggyőződött, hogy Zala az ország fejlettebb nyugati régiójához tartozik, de alig fejlődik a rendszerváltozás óta. Ezt a megye saját erejéből nem tudja megoldani, ezért - a kelet-magyarországihoz hasonlóan - önálló és átfogó fejlesztési program kidolgozását javasolja Zala megyére.
Gyurcsány Ferenc az MTI kérdésére, hogy a zalai pártvezetőkkel tartott találkozón döntöttek-e arról, ki kinek a javára lép vissza, ha lesz ellenzéki megállapodás, azt válaszolta, hogy erről a helyiek nem is egyezhetnek meg.
Kifejtette ugyanakkor, hogy a 106-ból 25-30 olyan választókerület van az országban, ahol szinte bizonyosan jobboldali jelölt nyer majd, a fennmaradó 70-75 kerület ellenzéki jelöltjeiről kell majd megállapodni. Ha február közepén megkezdődik a hivatalos kampány, az akkor mért támogatottság arányában kell majd a demokratikus pártoknak dönteniük az indulókról és a visszalépőkről - mondta a volt kormányfő.
ij
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
