Hírek
2018. Február 27. 05:02, kedd |
Belföld
Forrás: mti
Fényes nappal az utcán ölte meg volt szerelmét a brutális férfi

Fényes nappal, a nyílt utcán brutálisan bántalmazta, majd több tucatnyi késszúrással megölte korábbi szerelmét Nagykanizsán egy férfi, aki ellen különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt emeltek vádat
- tájékoztatta a Zala Megyei Főügyészség hétfőn az MTI-t. Pirger Csaba szóvivő közlése szerint a férfi és a nő 2014 óta állt szerelmi kapcsolatban, de sok konfliktusuk volt. Többször szakítottak, majd kibékültek, gyakoriak voltak a heves veszekedések, amelyek néhányszor tettlegességig fajultak.
A különválási próbálkozásaik ellenére nem tudtak elszakadni egymástól, a múlt évben együtt költöztek Ausztriába is, hogy munkát vállaljanak, de a viszonyuk ott sem rendeződött. Tavaly szeptember elején hazatértek Nagykanizsára, a nő albérletbe költözött, a férfi a saját otthonába.
A nő végleg szakítani akart, de a férfi ebbe nem tudott belenyugodni. Internetes üzenetekben is veszekedtek egymással, a nő becsmérlő módon írt a férfi korábbi élettársáról és a tőle született gyermekeiről.
A férfi ezek után azt üzente volt szerelmének, hogy néhány holmija még nála maradt, ezért menjen el hozzá. Odaérve a nő, az autójából még ki sem szállt, amikor máris vitatkozni kezdtek, a férfi az autóba behajolva rángatta a bent ülő asszonyt, majd a kocsi mellett folytatták a dulakodást. Amikor a nő vissza akart szállni az autóba, a férfi kirántotta a földre, majd egy vasrácsdarabbal kétszer is lesújtott a fejére.
Az ájultan földre zuhanó nőt a férfi egy nagy késsel több tucatnyiszor megszúrta. A vérző nő segélykiáltására a szomszéd értesítette a mentőket, de közben a férfi elvágta a nő nyakát, aki a helyszínen életét vesztette.
A tettes ezek után egy másik késsel saját magát is többször megsebezte öngyilkossági szándékkal, a helyszínre érkező rendőrök elől is késsel a kezében, az ablakon kiugorva próbált elmenekülni, sikertelenül.
A Zala Megyei Főügyészség vádirata szerint az asszony testén 35 késszúrást azonosítottak, s mivel ezek elszenvedése során tudatánál volt, védekezni is próbált, a tettes rendkívül nagy szenvedést okozott neki. A férfi kóros elmeállapotban, elmebetegségben szenved, ami súlyosan korlátozta abban, hogy a cselekményének következményeit teljes mértékben felismerje.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 28. 15:07, szerda | Belföld
Agrárkamara: a fiatal gazdáknak is elérhetővé teszik az ingyenes pályázatírási szolgáltatást
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) a fiatal gazdáknak is elérhetővé teszi minden vármegyében az ingyenes pályázatírás szolgáltatását - közölte a köztestület szerdán az MTI-vel.
2025. Május 28. 12:04, szerda | Belföld
Latorcai Csaba: a Brüsszelt vezető baloldali elit gazdasági lehetőséget lát Ukrajnában
A Brüsszelt vezető baloldali elit igazából egy gazdasági lehetőséget lát Ukrajnában, és egy gazdasági érdekcsoportot kiszolgálva mindent elkövet azért, hogy Ukrajnát soron kívül vegyék föl az Európai Unióba
2025. Május 28. 10:05, szerda | Belföld
Szerdától három hétig burkolatot javítanak az M1-M7 autópályák szétválási csomópontjánál
Szerdától három hétig burkolatot javítanak az M1-M7 autópályák szétválási csomópontjánál Törökbálint térségében – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kedden az MTI-vel.
2025. Május 28. 07:52, szerda | Belföld
Bóka János: Magyarország meg szeretné erősíteni a civil szervezetek európai uniós finanszírozásának átláthatóságát
Magyarország meg szeretné erősíteni a civil szervezetek európai uniós finanszírozásának átláthatóságát, ugyanis alapvető félreértés van a civil szervezetek demokratikus társadalomban betöltött szerepével kapcsolatban