Hírek
2013. Október 28. 13:00, hétfő |
Helyi
Forrás: heviz.hu
Feltöltődött Hévízen Győr női kosárlabda csapata
Városunk vendégeként, Papp Gábor polgármester meghívására tartózkodott Hévízen a Hat-Agro UNI Győr női kosárlabda csapat.
A közelmúltban tragikus buszbalesetet szenvedett csapat tagjai három napos rehabilitációra érkeztek Hévízre.
- Úgy éreztem, szinte kötelességünk segíteni a játékosokat az átélt traumák feldolgozásában. A gyógyhelyként jegyzett Hévíz pedig mi mással is tudna bekapcsolódni ebbe, mint gyógyászatával, kezeléseivel – mondta az előzményekről Papp Gábor polgármester. – A klub elnöke, Fűzy András örömmel fogadta a meghívást.
- Őszintén szólva, meglepődtünk e nagylelkű felajánláson, de a lányok egy percig sem gondolkodtak, azonnal elfogadták azt – mondta Fűzy András, a klub elnöke. – Jutott itt idő pihenésre, közös beszélgetésekre, rehabilitációra, de edzettünk is, sőt a baleset óta most lépett először pályára a csapat Zalaegerszeg kosarasaival.
A lányok a hévízi gyerekekkel is találkoztak itt tartózkodásuk során: a Bibó-gimnázium tornatermében dobóedzést tartottak, az Illyés-iskolásokkal közösen pedig bemutató edzésen vettek részt, s közös labdás játékokat játszottak a gyerekekkel.
A diákok óriási lelkesedéssel fogadták a sportolókat, minden igyekezetüket és leleményességüket bevetve próbálták megszerezni a lányoktól a labdát, de a csapatfeladatokat is remekül oldották meg.
Örült a közös edzés lehetőségének Czmán Róbert, az Illyés-iskola tanulója is.
- Hallottuk mindannyian, mi történt a győri kosarasokkal, és én nagyon örülök, hogy most eljöttek hozzánk, sőt, együtt játszhattunk velük. Nagyon tetszik, ahogy játszanak, és bár én pingpongozom, a kosárlabdát is nagyon szeretem, több kosárlabdázó is van a kedvenc sportolóim között.
A bemutató edzés után a csapatot a Városházán fogadta Papp Gábor polgármester, majd a sportolók a Hévízi-tóban is megmártóztak.
ij
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
