Városlista
2026. június 13, szombat - Antal, Anett

Hírek

2013. Május 15. 08:37, szerda | Helyi
Forrás: MTI

Felszámolják a Zalai Baromfifeldolgozó Kft.-t

Felszámolják a Zalai Baromfifeldolgozó Kft.-t

Felszámolási kérelmet nyújtott be a bíróságra a pacsai Zalai Baromfifeldolgozó Kft. tulajdonosai által megbízott végelszámoló,

az alig másfél évig működött cég közel száz dolgozója kedden megkapta a felmondólevelét.

Somogyi Ferenc, a TM-Line Zrt. vezérigazgatója kedden dolgozói gyűlésen jelentette be a korábbi munkavállalóknak, hogy reggel a bíróságnak - sürgősséget kérve - benyújtotta a felszámolási kérelmet. A felmondólevelek átadásával együtt tájékoztatta őket arról is, hogy az elmaradt és a 30 napos felmondási időre járó bérüket a bérgarancia alap terhére kívánják a következő hónapokban kifizetni.
A végelszámoló - akit a tulajdonosi taggyűlés április 22-én bízott meg a feladattal - az MTI-nek elmondta: a baromfifeldolgozó vagyona mintegy egymilliárd forintra tehető, ezzel szemben közel 2,6 milliárd forintos tartozása van.
A Zalai Baromfifeldolgozó Kft. 1,5 milliárd forintos beruházással megvalósított, a térség legnagyobb foglalkoztatójának számító pacsai üzemét tavaly februárban avatta fel Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter. A másfél éves története során volt, hogy 173 dolgozót foglalkoztatott a társaság, amely most 94 dolgozótól válik meg csoportos létszámleépítés keretében. A cégnek jelenleg 15 tulajdonosa van: hat BÉSZ, egy takarmánykeverő, valamint nyolc magánszemély.
Tordai Csaba, a cég utolsó ügyvezetője az MTI kérdésére elmondta: a hitelező banknak most csaknem 1,2 milliárd forinttal tartozik a társaság, amely a 2011-es indulásakor 397 millió forint telephelyfejlesztési, valamint 224 millió forint foglalkoztatási támogatást nyert állami és európai uniós forrásból. Azt már Somogyi Ferenc tette hozzá, hogy a dolgozóknak járó munkabér mintegy 40 millió forintot jelent, és időközben megindultak a végrehajtási eljárások is a hitelező bank és az adóhatóság részéről.

ij

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi

Csajok Miniben…, de nem úgy!

Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.

2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi

Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer

Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.

2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi

Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól

Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.

2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi

Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben

Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.