Hírek
2010. Szeptember 22. 06:45, szerda |
Helyi
Forrás: indexbalaton.hu
Felavatták Hévíz teljesen felújított városközpontját

A Hévízi-tó által nyújtott szolgáltatások és a gyógyhatás mellett a fürdőváros megjelenése, eleganciája, nagyvonalú, igényes és egészséges hangulatot sugalló környezete önmagában is képes az igényesebb vendégkört magával vonza
A megyei és térségi díszvendégek jelenlétében tartott avatóünnepségen mondott köszöntőjében Vértes Árpád polgármester úgy fogalmazott, jó úton járunk ahhoz, hogy Hévíz, a több mint 200 éves múltra visszatekintő gyógyhely Európa egyik meghatározó gyógyászati és wellness központja legyen. Mint mondta, a modern Hévíz alapjait a Festetics család teremtette meg, de köszönettel kell emlékezni a tehetséges vezetőkről, orvosokról, elődökről is. A stabilitás és haladás igénye, az adott helyzethez való alkalmazkodás, a jobbra, szebbre való nyitottság, a vendégszeretet, a szakmaiság, az emberek tehetsége és munkaszeretete folyamatosan fejlesztették a gyógyfürdő-települést. A gyógytónak, mint Isten adta kincsnek köszönhetően a település 1992-ben városi rangot kapott. A bizalomnak megfelelve, évről évre életminőségben magasabb szintre kellett lépni. Kellő tapasztalat, bölcsesség, emberi kapcsolatok, hitelesség, összefogás és a közös cél megtalálása révén, mindig sikerült előbbre jutni. Az építő munka elindítása előtt rendbe kellett tenni az adósság görgetése nélkül vezetett város következetessé, átláthatóvá, megfontolttá tett gazdálkodását. A város vagyona az elmúlt 16 évben 37-szeresére növekedett. A fürdőváros és az új kormány jövőképe is azonos, hisz Hévíznek máris átlátható, korrupciómentes a gazdálkodása, kiváló a közbiztonsága, szinte mérhetetlen a munkanélküliségi mutatója, erős a hagyománytisztelete és rend uralkodik. Hévíz minden polgára közvetve, vagy közvetlenül a tóból, a gyógy-idegenforgalomból és az ehhez kapcsolódó szolgáltatásokból él. A folyamatosan épülő-szépülő városnak és az előző ciklusban majd 2 milliárd forint fejlesztésen átesett gyógyfürdő fejlődésének is szinkronban kell lennie, ezért a kisebbségi tulajdonosi rangból kilépve kell növelni a tulajdonrész arányát egészen az 51 százalékig- hirdette meg a város vezetője a jövő egyik legfontosabb célkitűzését. „A tó maradjon kincstári vagyon, nemzeti kincs, de Hévíznek is legyen köze hozzá" -fogalmazott. A közös munka révén Hévíz mára nemcsak nevében város, Hévíz sikeres, szép, gazdag és szerethető település lett. A minőségi munkával végzett beruházásban közreműködő összes partnernek köszönetét tolmácsolva, a vállalkozók türelmét megköszönve Vértes Árpád rámutatott: a rekonstrukció után bizonyosan több gyógyturista érkezik a városba, az utcákba.
Dr. Festetics György, a város díszpolgára a rekonstrukcióhoz gratulálva úgy látta: egy város élhetőségét és arculatát markánsan meghatározza az új közművekkel, burkolattal, utcabútorokkal, világítással ellátott komfortos köztéri megjelenés. Ha vendégeket akarunk ide vonzani, akkor ez kiváltképp igaz az európai mértékkel mért és bevégzett beruházásokra -húzta alá. A Festetics család is olyan személynek, Reischl Vencelnek adta bérbe a gyógytavat és környékét, aki érdekelt volt a fürdő és a település fejlesztésében is, mert megfelelő színvonalú fürdőkultúrát csak megfelelő szintű környezetben lehet megvalósítani.
A polgármester egy-egy festményt ajándékozott az esemény két díszvendégének, a Bécsben élő gróf Festetics Györgynek és Kozma Imrének, majd emléklapot nyújtott át Szencz Lajosnak, a kivitelező-fővállalkozó cég vezetőjének.
A Festetics téri alkalmi színpadon fellépett a Musica Antiqua Együttes, a 40 éve alapított Nagyváthy néptáncegyüttes, de remekbeszabott koncertet adott Mága Zoltán, a magyar zenei kultúra elkötelezett hirdetője, világhírű hegedű virtuóz is. A közönséget a vendéglátáson kívül a START zenekar és egy pazar tűzijáték is szórakoztatta.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Július 28. 20:31, hétfő | Belföld
Mandoki Soulmates - 50 ÉV SZABADSÁGVÁGY MEGAKONCERT
A Lánchídnál kapták lencsevégre a három barátot Leslie Mandokit, Csupó Gábort és Szűcs Lászlót, amint ötven év után újra együtt álltak azon a titkos helyen, ahol egykor életük legnagyobb döntését hozták meg.
2025. Július 28. 07:57, hétfő | Sport
Belga Nagydíj - Piastri nyert és növelte az előnyét összetettben
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Belga Nagydíjat vasárnap, ezzel 16 pontra növelte az előnyét a világbajnoki pontverseny élén.
2025. Július 28. 07:57, hétfő | Külföld
Izrael naponta tízórás humanitárius szünetet tart a Gázai övezetben
Az izraeli hadsereg naponta tíz órán át \"humanitárius szünetet\" tart a harcokban a Gázai övezet több térségben – jelentette be az izraeli hadsereg (IDF) vasárnap reggel.